Itthon hvg.hu 2016. október. 10. 17:50

Diktatúrát emleget Népszabadság-ügyben az egyik újságíró-szervezet

A Független Újságírók Szövetsége szerint ahol a tisztességes újságírókat inzultus éri, ott nem beszélhetünk sem demokráciáról, sem pedig sajtószabadságról.

A Független Újságírók Szövetségének (FÚSZ) a hvg.hu-nak megküldött állásfoglalása szerint a Népszabadság kiadásának felfüggesztése súlyosan sérti a sajtószabadságot. "Egy demokratikus országban (?!) éppen az segíti a gondolkodást, hogy bármely ügyben meghallgattatik minden érdekelt fél, hogy az állampolgárok ezáltal saját véleményt tudjanak formálni pozitív vagy negatív irányban" - írták.

Álláspontjuk szerint az egyoldalú tájékoztatás diktatúrhoz vezet, a sajtónak pedig az a feladata, hogy minden olyan ügyet nyilvánosságra hozzon, ami közérdeklődésre tarthat számot. Ugyanakkor az újságírónak az a munkája, hogy tájékoztasson, informáljon, véleményeket ütköztessen pártoktól függetlenül, véli a FÚSZ.

"Abban az országban, ahol a munkáját tisztességesen végző, hiteles újságírót, vagy az általa írottakat közzétevő újságot bármilyen inzultus éri, ott nem beszélhetünk sem demokráciáról, sem sajtószabadságról."

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.