Itthon MTI 2016. szeptember. 28. 05:35

Pukli István otthagyja a Tanítanék Mozgalmat

A Magyar Nemzetnek adott interjújában Pukli azt mondta, nem értett egyet azzal, hogy a mozgalom is beszállt a menekültkérdés vitájába.

Pukli István kilép a Tanítanék Mozgalomból, de tovább dolgozik az oktatásügyért – ezt a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a tavaszi pedagógustüntetések egyik vezetője maga jelentette be a Magyar Nemzetnek adott interjúban szerdán.

"Fontos számomra az oktatás ügye, de szakmai szempontból. A cél az oktatási rendszer megreformálása és újraépítése az alapoktól" – nyilatkozta a gimnáziumigazgató.

A pedagógusdemonstrációk egyik vezéralakja szerint nem jó, hogy a Tanítanék Mozgalom csatlakozott a menedékkérők befogadása mellett állást foglaló tüntetéshez. Úgy véli, ha szervezetként kiállnak ilyen átpolitizált, megosztó ügyek mellett, akkor rengeteg támogatót veszíthetnek, és az emberek ki fognak hátrálni az oktatás ügye mögül. 

"Nem vagyok más ember, mint amikor elindultam ezen az úton. Próbáltam menet közben is hangoztatni, hogy nem vagyok a baloldal messiása, és ne várják azt tőlünk, a Tanítanék Mozgalomtól, hogy majd mi megbuktatjuk az Orbán-kormányt" – hangsúlyozta Pukli István.

A politikai karrier építésére vonatkozó kérdésre reagálva pedig úgy fogalmazott: "Mindennap másképp gondolkodom. Az egyik nap így ébredek fel, a másik nap úgy."

Pukli döntésére közleményben reagált a szerveződés. Törley Katalin és Pilz Olivér azt írta: "
A Tanítanék Mozgalom képviselői sajnálattal, de tudomásul veszik, hogy Pukli István ma reggel a sajtóban hozta nyilvánosságra, hogy kilép a mozgalomból. Az elmúlt fél évben sokat köszönhettünk Istvánnak, ezért reméljük, hogy távozása után megtalálja azt az utat, ami számára a legmegfelelőbb lesz. Mi is így teszünk.

A Tanítanék Mozgalom pár hete adta ki Szeptemberi Kiáltványát. Mi az abban megfogalmazott értékek mentén, erős elhatározással folytatjuk lassan egy éve elkezdett munkánkat. Hiszünk abban, hogy a társadalmi összefogás erejével lehet változásokat elérni. Hiszünk abban, hogy van ma Magyarországon ereje a tömegek szavának. Azt vállaltuk, hogy egy emberséges, élhető oktatási rendszerért fogunk küzdeni, amely mindenki számára elérhető, és amely esélyt biztosít minden gyermeknek arra, hogy a kihívásokra felkészülten lépjen ki a világba. Számunkra még mindig a gyermekeink jövője a tét."

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.