2016. szeptember. 26. 12:50 MTI Utolsó frissítés: 2016. szeptember. 26. 13:10 Itthon

Előzetesbe került a VIII. kerületben kétszer is lecsapó külföldi

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy külföldi férfit, aki a gyanú szerint rövid időn belül két bűncselekményt is elkövetett a főváros VIII. kerületében – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

A 26 éves férfi néhány nappal ezelőtt a Nagyfuvaros utcában először egy autó sofőrjével és utasával szemben lépett fel erőszakosan egy kést használva, majd ugyanabban az utcában kirabolt egy járókelőt – közölte a főügyészség.

A gyanúsítottat a rendőrök a második támadás után néhány percen belül a helyszín közelében elfogták.

A férfi előzetes letartóztatását az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint rablás bűntett gyanúja miatt indítványozta a bíróságon – írták.

"Az ügyészi indítvány szerint a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményekkel gyanúsított, Magyarországhoz nem kötődő, igazolt tartózkodási hellyel, illetve jövedelemmel nem rendelkező külföldi férfi esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll" – tették hozzá.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.