Az Együtt külön indul 2018-ban.
Eldőlt: nem ismétlődik meg a 2014-es forgatókönyv: az Együtt ugyanis a szombati küldöttgyűlésen úgy döntött, önállóan állít listát. A párt szerint ugyanis "a győzelemhez új szavazók kellenek, és a szavazótábort csak így, önálló listával lehet bővíteni." Az Együtt a baloldali képviselőjelölteket előválasztással választaná ki, nem pedig "zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeként."
A pártot egyébként pár napja hagyta ott az egyik alelnök, Pápa Levente, mert szerinte a párt már nem tud hiteles lenni. A politikus új párt létrehozását sem tartotta kizártnak. Szigetvári Viktor pártelnök nem akarta minősíteni, mennyire volt jó ötlet a kvótanépszavazás előtt bejelenteni a lépést.