Szürcsöli a reggeli kávét, átfutja a híreket, aztán a napi szentleckét. Odasétál a vitrinhez, megnézi az új kitüntetését.

– Köszönöm, Uram, hogy megbecsülnek. Segíts, hogy alázattal tudjam viselni a dicsőséget! A te nevedben, ámen.

–  Az én nevemben?. „Én nem fogadok el emberektől dicsőséget.” János 5, 41, emlékszel?

Hátralép.

– Azt nem úgy kell érteni....

– Hanem?

– Van rá teológiai magyarázat, de most így hirtelen....

Leül. Masszírozza a halántékát.

Csörög a telefon.

– Tessék. Válasz? És mi a kérdés?  Nem. Mármint igen. Ja, persze, hogy nem. Ha az a kérdés, akkor ez a válasz. Én köszönöm. Örülök, ha segíthettem.

Leteszi.

– Miért nézel így? Segíteni kell, nem? Te is azt mondtad. Meg kell védeni a hazát, nem?

–  Azt mondtam, ha valaki jobb felől arcul üt, tartsd oda a másik arcodat is. Azt mondtam, hogy imádkozz az ellenségeidért. És azt, hogy aki kér tőled, attól el ne fordulj, A szegényt ruházd fel, a jövevényt fogadd be.

– De azt nem mondtad, hogy az állam fogadja be az én kontómra, ugye?

– Nem, azt tényleg nem mondtam.

– Na, ugye. A baloldal szerint meg az államnak kell. Erre mondom, hogy mindenki a saját szakállára legyen irgalmas. Ennyi!

– Hány menekültet fogadtál be?

– Tudod, elkülönítettük azt a forrást abból az alapból, amire pályáztunk...

– Az államtól?

– Háát igen, és abból küldtünk valamennyi segélyt a melyik határra is, várjál...

– Hányat fogadtál be?

– Nem tudom, pontosan mennyin sikerült segíteni, de..

– Kinek adtál a kenyeredből?

– Ez nem így működik. Ez nem a kétezer évvel ezelőtti Palesztina. A te országod, hogy is mondjam, nem ebből a világból való.

– És a tiéd?

– Folyton összezavarsz! Neked persze könnyű. Élsz és uralkodsz örökkön-örökké, nem kell nehéz döntéseket hoznod, nem kell félned intrikáktól, az egzisztenciád elvesztésétől, vagy attól, hogy...

– Hogy megkínoznak és megölnek?

Rápillant a falon lógó feszületre. Lesunyja a fejét.

– Meg kell védeni a hitet. Így is egyre kevesebben jönnek a templomba. Falra hányt borsó az evangélium. Ezt nem akarhatod. Meg hogy a tetejébe idejöjjenek a filiszteusok. Ez a hatalom legalább keresztény. Miért nézel így rám, már megint? Járnak templomba, járatják a gyerekeiket is, jó példát mutatnak, nem?

– Máté 7, 15.

– Jó, kikeresem. „Juhok képében jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.” De hát te mondtad, hogy soha ne ítélkezzem....

– Azt mondtam „ítéljétek meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e”. Elfelejtetted? Pedig erről prédikáltál a múlt héten.

– Nem felejtettem el, csak én a muzulmánokra értettem.

– De én nem. Azokra értettem, akik rám hivatkoznak, miközben hazugságokat hirdetnek.

– Na jó, ide figyelj! Beszéljünk komolyan...

– Beszéljünk. Támogatod a hazugságot? Bátorítod az irgalmatlanságot? Vesztegetést fogadsz el? Félrevezeted a rád bízottakat?

– Nem.

– De igen.

– Én csak azért működöm együtt, mert nem lehetek rossz viszonyban a hatalommal.

– Ugyan miért nem?

– Hogy nyugodtan végezhessem a szolgálatomat...

– És mi a te szolgálatod?

– Hogy hirdesselek téged! Hogy képviseljelek, hogy a nevedben jót cselekedjem! Hogy ebben a sötét világban felragyogjon a... felragyogjon a...  keresztény értékrend! De így nem lehet, hogy jössz és összezavarsz, folyton. Így egyszerűen nem lehet! Hallod? Most mi van? Hozzád beszélek! Hol az istenben vagy?