Itthon hvg.hu 2016. szeptember. 15. 14:46

Index: menesztették a vérellátó szolgálat főigazgatóját

Az Index értesült úgy, hogy távozott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói posztjáról Jákó Kinga. A szervezet honlapja szerint szeptember 5-től Drexler Donát az új főigazgató.

Jákó Kinga 2014 májusától töltötte be a főigazgatói posztot. Azt nem tudni, hogy Jákó távozása összefüggésben van-e azzal, hogy az OVSZ-szel kapcsolatban több negatív hír is megjelent a sajtóban.  Augusztus elején több rémhír is elterjedt a közösségi médiában, hogy állítólag teljesen kiürült az Országos Vérellátó Szolgálat vérkészlete és életmentő műtéteket halasztanak el, de kiderült, hogy mindez csak rémhír volt – emlékeztet az Index.  

Drexler Donát korábban az állami tulajdonú egészségügyi intézmények beszerzéseit támogató Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója volt.

Kattintson, ha az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szeretne lenni

Az emberi erőforrások minisztere pályázatot írt ki az Országos Mentőszolgálat főigazgatói posztjára. Legfeljebb öt évig terjedő megbízásról van szó, az egyetemi végzettség és legalább ötéves vezetői gyakorlat feltétel, az orvostudományi egyetemi végzettség és a nyelvismeret „csak" előny a pályázat elbírálásánál.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.