Lopott a széfből egy takarítónő abban a biatorbágyi házban, ahová takarítani járt. A rendőrség elfogta a 44 éves asszonyt.
Lopás gyanújával indult eljárás V. Melinda 44 éves budapesti lakos ellen.
A nő a gyanú szerint szeptember 6-án délután takarítani ment egy biatorbágyi házba, ahonnan – a fali széfből – közel 700 ezer forintot tulajdonított el. A pénzt a mellékhelyiségben lévő kukába rejtette.
A ház tulajdonosa észlelte a lopást, ezért értesítette a rendőrséget.
V. Melindát a biatorbágyi körzeti megbízott elfogta, és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállította, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eljárás során kiderült, hogy a 44 éves fővárosi nő korábban – 2016 márciusában – is lopott már el készpénzt a sértett házából.
A büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – Budaörsön folytatják le.