Itthon MTI 2016. szeptember. 11. 09:17

Gyűlnek rendesen az új határvadászok

Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász képzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta.

Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok az M1-en elmondta, a legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett. Mindeközben összesen 2880 érdeklődőt tájékoztattak a pályázat részleteiről.

Az első képzési csoport novemberben kezdheti meg a tanfolyamot, legkorábban pedig 2017 májusában állhat szolgálatba.

A felvételi követelményrendszer nagyon szigorú, minden második-harmadik jelentkezőből csak egy felel meg a pszichikai és fizikai felmérésen, ugyanakkor a középfokú rendészeti intézményekben háromszoros, a felsőfokúakban nyolc-tízszeres a túljelentkezés.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.