Itthon hvg.hu 2016. szeptember. 01. 09:03

Teljesen eltűnt Farkas Flórián

A miniszteri biztos július óta folyamatosan mondja le nyilvános szerepléseit, és pánikszerűen menekül a sajtó elől.

Egy hete igyekszik a nyomára jutni, mégis elérhetetlennek bizonyul Farkas Flórián miniszterelnöki biztos, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egykori elnöke a Népszava számára. A lap beszámolója szerint Farkas hetek óta nem reagál a botrányos ügyekre, így máig nem tudni, "mi van azzal az 1, 6 milliárd forinttal, amit Farkas elnöksége alatt tüntetett el a roma önkormányzat a botrányos Híd a munka világába nevű programon keresztül. Az Emmi már régóta követeli a pénzt, de hogy miből és mikor fogja előteremteni a súlyos milliárdokat az ORÖ, arról egyelőre nincs információ."

A Népszava a Miniszterelnöki Sajtóirodát is megkereste Farkas eltűnése ügyében, de ott sem tudtak mit mondani: "Lázár János miniszter úr tanácsához én nem tudok semmi újat vagy jobbat hozzátenni" – közölte a lappal Havasi Bertalan, a sajtóiroda vezetője. Lázár ugyanis a múlt heti Kormányinfóján azt mondta az újságíróknak: keressék nyugodtan a miniszterelnöki biztost a hivatalában, vagy a rövidesen kezdődő parlamenti ülésszakon.

Lázár János ugyanakkor azt is elmondta múlt csütörtökön, hogy Farkas előző nap részt vett az OLAF (a Csalás Elleni Európai Hivatal) meghallgatásán, és a meg nem válaszolt kérdések megválaszolására két hét áll rendelkezésére. Lázár úgy gondolta, az OLAF által feltett kérdésekre megnyugtató válaszokat adott. Mint arról még július elején beszámoltunk, Farkas a számára kínos ügyek napvilágra kerülése óta folyamatosan mondja le nyilvános szerepléseit, és pánikszerűen menekül a sajtó elől.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. május. 06. 18:00

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Ha végignézünk a katolikus egyház történelmén, egészen hihetetlen pápákat találhatunk. Volt köztük 14 éves gyerek, 90 éves aggastyán és olyan is, akit halála után visszaültettek a trónjára, hogy ítéletet mondjanak felette. Olyan is akadt, akinek valószínűleg már az apja is pápa volt.