Míg a megyei kormányhivatal szerint a Gyömrőn újraválasztott Gyenes Levente méltatlan a posztjára, a Belügyminisztérium tisztviselője megvédte őt, mondván, a jogerős ítélet nem polgármesteri időszakában történt, így nem kell méltatlansági eljárást indítani.
A Belügyminisztérium (BM) szerint nem kell méltatlansági eljárást indítani a jogerősen elítélt, de Gyömrőn újraválasztott polgármester, Gyenes Levente ügyében – számol be a szerdai Magyar Nemzet.
"Álláspontunk szerint az időközi választással új tisztség keletkezett, ezt méltatlanságra hivatkozással nem lehet megszüntetni" – írta szakmai véleményében Bekényi József, a BM önkormányzati és módszertani főosztályának vezetője Varga Ernőnek. Gyömrő jegyzője az áprilisban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, majd májusban lemondott, vasárnap pedig több mint 77 százalékos arányban újra polgármesterré választott Gyenes Levente ügyében tett fel kérdéseket a tárcának.
Gyenes méltatlanná nyilvánításának egyik alapfeltétele nem teljesül, nevezetesen a jogerős ítélet "nem a tisztség fennállásának időszakában született". Amennyiben a volt polgármestert újraválasztják, nem kell méltatlansági eljárást indítani – magyarázta Bekényi, aki szakmailag nem tartja megalapozottnak a Pest Megyei Kormányhivatal (PMKH) azon álláspontját, hogy a méltatlanságot megalapozó ítélet hatálya ciklusokon átívelő, és annak alapján többször is megszüntethető lenne a polgármesteri tisztség.
Leszögezte ugyanakkor, levele szakmai véleményt kifejező része egy 1992-es alkotmánybírósági határozat alapján "joghatás kiváltására nem alkalmas, kötelező erővel nem bír".
A PMKH a BM-levélre reagálva közölte, fenntartják és megerősítik, hogy Gyenes Levente méltatlan a posztjára.
Újraválasztották a számlagyáros ügyben elítélt polgármestert
Az előzetes eredmények alapján Gyenes Levente Zoltán (Gyömrő 2000 Kör) kapta a legtöbb voksot a Pest megyei Gyömrőn az időközi polgármester-választáson. A politikust áprilisban ítélték el adócsalás miatt, ezek után lemondott, de ismét indult a megmérettetésen, pedig korábban már kompromittáló fotók miatt is magyarázkodnia kellett.