Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 29. 06:07

Bors: Titkolják a gyilkossággal gyanúsított volt képviselő vagyonnyilatkozatát

Nem hajlandó kiadni a dunaújvárosi önkormányzat a gyilkossággal vádolt volt fideszes képviselő vagyonnyilatkozatait – írja a Bors. A lap szerint a rendőrség és a városi vezetők magyarázkodása ellentmond egymásnak.

A Bors idén februárban próbált meg először betekintést kérni az előzetes letartóztatásban lévő politikus képviselői vagyonbevallásaiba, amelyek képet adtak volna a politikus anyagi helyzetéről.

A férfit két társával együtt azzal gyanúsítják, hogy megöltek egy 41 éves vállalkozót, akinek holttestét betonba öntve találták meg a volt képviselő édesanyjának dunaújvárosi há­zában. A politikus állítólag súlyos adósságokkal küzdött, ezért is vált érdekessé, hogyan gyarapította vagyonát – olvasható a cikkben.

A fideszes vezetésű Dunaújváros önkormányzatának jegyzője először azzal az indoklással utasította el a vagyonbevallások megtekintését, hogy a férfi elleni nyomozás miatt először a rendőrségtől kér állásfoglalást arról, megtekinthetőek-e az iratok. Ezután egy hónapon ke­resztül arra hivatkoztak, hogy nem érkezett meg a rendőrség válasza. Amikor a rendőrséget kereste a lap munkatársa, ott azt állították neki, hogy nem korlátozták a nyilatkozatok megtekintését.

Ismét keresték a jegyzőt, aki a telefonban azt mondta, hogy a rendőrség elvitte a volt képviselő vagyonbevallásait, de írásos választ ígért az ügyben. Küldtek is ilyet, de abban meg már arra hivatkoztak, hogy a férfi nem képviselő, mivel lemondott tisztségéről.

Csakhogy ilyen szabályozás nem létezik, a lemondott képviselők bevallásai is nyilvánosak – érvel a lap.

Újabb kérdéseikre ráadásul a rendőrség azt válaszolta, hogy a férfi letartóztatása óta egyetlen alkalommal sem korlátozták a vagyonnyilatkozatok megtekintését, amelyet nem is foglaltak le.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.