Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 28. 11:13

Az egész országot bejárták az „unokázós” csalók

A rendőrség lezárta a nyomozást, és elrendelték a Kiskunfélegyházán elfogott csalók előzetes letartóztatását.

2015 januárja és szeptembere között két férfi és egy nő az egész országban csalt ki pénzt idősektől, összesen közel 15 millió forintot. A telefonkönyvekből férjezett nevű asszonyok után kutattak, és találomra felhívták őket éjjel és hajnalban. Egyikük unokaként mutatkozott be, azt mondta közlekedési balesetet szenvedett és, hogy ne legyen rendőrségi ügy, helyben fizetné a kárt a vétlen félnek - írja a Police.hu.

A gyanakvóbbak megkérdezték, hogy miért furcsa a hangja, erre azt felelték, hogy a baleset miatt ideges, de megnyugodhat, azonnal odamegy egy barát, aki átveszi a pénzt. A sértettek többsége ötszázezer forintot fizetett, de volt, aki kétmilliót adott.

A rendőrök 2015. szeptember 12-én fogták el őket Kiskunfélegyházán az autójukban, amint egy csalást készítettek elő. Az elkövetők megpróbáltak elmenekülni, nekimentek egy rendőrautónak is, azonban a rendőrök megakadályozták őket a szökésben.

A nyomozók egy 28 éves váci nőt, egy 24 éves piliscsabai és egy 42 éves sajószentpéteri férfit vettek bűnügyi őrizetbe, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsítottakkal szemben 35 rendbeli csalás miatt nyomoztak, amelyet a napokban vádemelési javaslattal lezártak, és a keletkezett több mint 11.000 oldalnyi iratot megküldték az ügyészségnek.

Ugyanakkor továbbra is érdemes lehet vigyázni, mert az ún. unokázós csalás más formái is jellemzőek, legutóbb hamis nyereményjátékkal próbálták átverni a gyanútlan embereket.

 

Az igazi unoka kapcsolta le az unokázós csalóbandát

Egy unokázós módszerrel dolgozó bandát egy alkalommal az igazi unoka várta a nagymamánál a barátaival. Most vádat emeltek a csalók ellen.

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.