Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 25. 08:27

Török Gábor: Bayer kitüntetése politikai érdemekről szól

A köztársasági elnöknek van meg az a lehetősége, hogy mérlegelje, a saját értékrendjébe belefér-e egy tisztán politikai indíttatású kitüntetés – fejtette ki Török Gábor egy Facebook-posztban. Szerinte egyébként a nép magasról tesz a Bayer-ügyhöz hasonló botrányokra, az csak a közélet szereplőit és az egyes táborok rajongóit érdekli.

Pontokba szedte meglátásait a Bayer-ügyről Török Gábor politikai elemző.

Mint írta, a kitüntetés odaítélése politikai döntés, ezért a lista általában tele van olyanokkal, akiknek elsősorban vagy kizárólag politikai érdemeik vannak. "Bayer Zsolt kitüntetése is alapvetően politikai érdemekről szól. Ahogy számos más emberé is, akik most a díjukat visszaadók között vannak" – fogalmazott.

Török szerint a köztársasági elnöknek minden olyan kitüntetésre való javaslatot el kellene hárítania, ami ellentétes az alkotmány értékrendjével, így például a kommunista diktatúra idején vezető politikusok esetében, vagy olyanok jelölésénél, akik nem tisztelik az emberi méltóságot. Minden más esetben viszont azt kell mérlegelnie – folytatta Török Gábor –, hogy az ő személyes értékrendjébe belefér-e az illető személy elismerése. Az államfőnek szerinte el kell fogadnia, hogy a különböző politikai erők másként ítélnek meg egy-egy kitüntetést.

Ha pedig az ember politikai döntést hoz, számolnia kell azzal, hogy annak politikai hatása is lehet. Török úgy gondolja, hogy ha a döntéshozók ebben az ügyben nem számoltak ezekkel, akkor nagy hibát követtek el, ha viszont számoltak azokkal, de kívánatosnak vagy vállalhatónak gondolták ezeket a következményeket, "akkor majd meglátjuk, hogy igazuk volt-e".

Török egyébként úgy látja, hogy a Bayer-ügyhöz hasonló botrányokat a közélet szereplői és az elkötelezett szekértáboristák imádják, "a magyar közélet elszenvedőit", az embereket viszont hidegen hagyják.

Már nyolcvan fölött van azoknak a száma, akik tiltakozásképpen visszaküldték kitüntetésüket az után, hogy lovagkeresztet kapott Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája. Elsőként Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman fejezte ki ezzel a gesztussal a nemtetszését, azóta a lista egyre bővül. A Miniszterelnökség szerint Bayer Zsolt egyszerűen csak megérdemelte a díjat, amire a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítványa terjesztette fel, pontosabban annak egyetlen tagja, a többiek tudta nélkül. A Magyar Közlönyben lehozott indokoklás szerint példamutató újságírói munkájáért is járt a kitüntetés. Hétfőn Bayer közölte, Godot-ra várnak, akik arra számítanak, hogy visszaadja az elismerést.

Megkérdeztük azoknak a véleményét is, akik lovagkeresztet kaptak, de nem mondtak le róla. A válaszokból az alábbi cikkben mazsolázhat:

Bayer-ügy: a műbalhétól a büdös szájig

Egyre többen adják vissza állami kitüntetésüket Bayer Zsolt lovagkeresztje után, de még többen vannak, akik nem. Amikor erről kérdezősködtünk a díjazottak között, helyenként egészen durva kifakadásokkal találkoztunk. Bayer barátai is kezdenek felsorakozni.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.