Itthon MTI 2016. augusztus. 02. 11:16

A Nyugatiban és a Keletiben is lesz kormányablak - látványtervek

Részben uniós pénzből alakítanak ki kormányablakokat a budapesti Nyugati és Keleti pályaudvaron.

Megkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kormányablakok kialakítása európai uniós forrás felhasználásával az állomásfejlesztés és integrált ügyfélszolgálat fejlesztés projekt keretében – jelentette be Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Elmondta, hogy a két kormányablak kialakítása mintegy 700 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát uniós forrásból finanszírozzák, a Keleti pályaudvaron az indulási csarnokban, a Nyugati pályaudvaron a ceglédi váróban létrejövő új hivatalok 2017 nyarán nyílnak meg.

Ilyen lenne a kormányablak a Keletiben
MÁV

Pál László kiemelte, a MÁV-nak fontos, hogy a vasútfejlesztés révén épületek felújítására nyílik lehetőség, mindkét pályaudvaron a kormányablak megtervezésekor tekintettel kellett lenni az országos műemléki védettségű épületekre vonatkozó szigorú előírásokra, és igazodni kellett a kormányablakokra jellemző arculati elemekhez, elvárásokhoz.

Lárványterv a Nyugati kormányablakából
MÁV
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.