Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

A Nemzeti Tehetség Programhoz beadott pályázati pénzből finanszírozta volna egy fővárosi tanár a most induló programozó tábort, de elmondása szerint a pályázatról a mai napig nincs végső döntés. Lutri az egész: ha nem nyernek, a táborban dolgozóknak nem fizet senki. Nem ez az első eset, hogy az államnak hitelez.

„Ma indul a tábor, de még nem tudjuk, megkaptuk-e rá a pénzt” – mondja egy névtelenséget kérő fővárosi tanár, aki a Nemzeti Tehetségprogramhoz nyújtott be pályázatot.

Azt mondja, a kiírás szerint július 1-éig – illetve a módosított dátum szerint július 4-éig – ki kellett volna már derülnie, ki nyert, ám nemrég azt a tájékoztatást kapta, hogy a döntés még minisztériumi aláírásra vár. Úgy számol, nagyjából 1000 pályázat állhat, és szerinte táboroztatásra sokan pályáztak. Beszéltünk egy másik, vidéki érintettel is, aki megerősítette, hogy várnak a pályázat kihirdetésére, még nem kaptak értesítést. Ők szerencsésebb helyzetben vannak, nyárra nem terveztek semmit, a szeptemberben induló programokra kértek pénzt.

A tanár azért nem szeretne névvel szerepelni, mert attól tart, hogy ha kiderül, hogy panaszkodott, akkor lehúzzák a listáról. A tanár egy programozó táborra, illetve egy szeptembertől induló, heti 2 órás szakkörre adott be pályázatot, 2 millió forintra. A táborra 500 ezret számolt.

Ezt most részben saját zsebből előlegezi meg – például a szükséges eszközöket ő vette meg –, részben a szülőktől kért pénzt azzal, hogyha nyernek, majd visszakapják a gyerekek a 35 ezer forintot. Egyelőre a táborban dolgozókat sem tudják kifizetni.

Ráadásul most még a szokásosnál is több a kérdőjel. A pályázati pénzt július 1-től lehetne felhasználni, de most, hogy átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó, nem tudni, kinek a nevére-címére kérhetik a számlát, utalással vagy csak készpénzzel fizethetnek-e.

Időben még nem jött pénz

„Egyszer kaptam egy pályázaton 400 ezer forint ösztöndíjat, azt már harmadszor használom fel előfinanszírozásra” – mondja a tanár, aki korábban egy külföldi verseny repülőjegyére 750 ezer forintot hitelezett meg.

Három éve éve is pályázott nyári táborra, amit szintén utólag, szeptemberben hagytak jóvá, majd december 6-án kapta meg a készpénzt. A pályázati beszámolót pedig karácsonykor írta meg, addigra tudott minden számlát rendezni. A legextrémebb eset mégsem ez volt, hanem az, mikor az elnyert 1,5 millió forintos támogatásra hónapokat várva, a számlák kifizetésére 1 napja volt. „6 éve sikerült a megpályázott pénzt június 28-án megkapni úgy, hogy június 30-áig lehetett azt felhasználni.”

De előfordult olyan is, hogy hiába ítélik meg a támogatást és utalják a pénzt a tankerülethez, az a hatalmas tartozások miatt nem tudja továbbküldeni az iskolának.

„A tehetséggondozás jelentős részben nem a tehetséges diák fejlesztéséről szól, hanem pályázatok írásáról, anyagi rizikó vállalásáról” – teszi hozzá a tanár.

Megnéztük az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő oldalát – ahol a Nemzeti Tehetség Program pályázati felhívása is található –, de friss adatok nincsenek, a kiírások mellett csak a 2014-es nyertesek listáját közölték. Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hogy miért csúsznak a pályázatok, válaszukkal a cikket frissítjük.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.