Elverte elhunyt svájci ismerőse nyugdíját Nagykanizsán, mehet a bíróságra
Csaknem kétmillió forintos kárt okozott az a nagykanizsai nő, aki hónapokig felvette és családjával felélte az időközben elhunyt svájci ismerősének nyugdíját.
A 39 éves nőt még 2014 decemberében hatalmazta meg a svájci férfi, hogy a postai küldeményét, közte a nyugdíját is átvegye helyette. A férfi három hónappal később meghalt, a nő ennek ellenére a következő három hónapban is felvette a postán a nyugdíjat, összesen több mint 1,9 millió forintot – közölték a Zala Megyei Főügyészségtől kedden.
Az asszony a jogosulatlanul felvett pénzt – amivel a Magyar Postának okozott kárt – elköltötte, a pénz nem térült meg.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.