Itthon MTI 2016. július. 10. 13:25

MSZP: El lett rontva a jól tanuló gyerekek jutalma

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője szerint eddig közel 4000 gyermek regisztrált az előadásra, és ez "köszönő viszonyban sincs" azzal a 112 ezerrel diákkal, akik a kitűnő bizonyítvány mellé ajándék cirkuszjegyet kaptak a Fővárosi Nagycirkuszba, vagyis beigazolódni látszik az a félelem, hogy a szülők nem tudják igénybe venni az ajándékot.

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság tagja a párt vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta,  mintegy 112 ezer általános iskolai diák a kitűnő bizonyítvány mellé ajándék cirkuszjegyet kapott a Fővárosi Nagycirkuszba, de egy átlagos kétkeresős, kétgyermekes család nem tudja kifizetni a Budapestre utazás és a további jegyek összesen akár húszezer forintos költségét.

Az MSZP szerint "egy jó ötletet sikerült elrontani" az általános iskolások ajándék cirkuszjegyével.

A képviselő kezdeményezni fogja, hogy terjesszék ki az eredetileg augusztus végéig tartó jegybeváltási időszakot a következő tanév végéig vagy legalább december 31-ig. Hozzátette: azt is kezdeményezi, hogy pluszforrások felhasználásával adjanak lehetőséget arra, hogy a gyerekeket kísérő szülő is kaphasson jegyet és térítsék meg az utazási költségeket is.

Véleménye szerint ha a gyerekek egész évben jól teljesítettek, megérdemelnék, hogy ingyen el tudjanak menni Budapestre a családjukkal.

Elmondta azt is, hogy eddig nem egészen 4000 gyermek regisztrált az előadásra, és ez "köszönő viszonyban sincs" a 112 ezerrel, azaz beigazolódni látszik az a félelem, hogy a szülők nem tudják igénybe venni ezt az ajándékot.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.