Itthon hvg.hu 2016. július. 08. 07:28

Kollégái élesztették újra az Operettszínház művészét

A Budapesti Operettszínház társulata szerdán Debrecenben vendégszerepelt, ott kapott szívrohamot Marik Péter színművész. Kollégái mentették meg az életét.

A Budapesti Operettszínház debreceni előadásán lett rosszul szerda este Marik Péter, a színház 78 éves művésze. Éppen arra várt az öltözőben, hogy elkezdődjön a Csárdáskirálynő második felvonása, amikor szívrohamot kapott – adta hírül a Blikk pénteken.

Szerencsére ott volt kollégája, a 34 éves Bálint Ádám is, aki rögtön észrevette, hogy baj van. Elmondása szerint miközben a színpadon zajlott az első felvonás fináléja, Marik egyszer csak előredőlt, mellkasára szorította a kezét, és azt mondogatta, hogy "jézusom, jézusom". Miközben a kollégák mentőt hívtak, a kórus egyik tagja, Lipics Barna szívmasszázst adott az idős művésznek – korábban egy darab miatt kellett megtanulnia a szakszerű szívmasszázst. A kiérkező mentősök még 25 percig küzdöttek Marik Péter életéért, végül sikerült stabilizálni az állapotát. Kórházba vitték, már jobban van.

Az előadás nem maradt el, Marik helyére Bori Tamás játékmester ugrott be.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.