Itthon MTI / hvg.hu 2016. július. 07. 15:13

Hivatalos: L. Simon László már nem államtitkár

Áder János köztársasági elnök július 6-i hatállyal felmentette tisztségéből L. Simon Lászlót, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárát – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben.

A köztársasági elnök a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010-es törvény alapján, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára döntött L. Simon László menesztéséről.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy nem elégedett az államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi tevékenységét.

L. Simon László 1998-tól 2004-ig a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, 2004 és 2010 között pedig a Magyar Írószövetség titkára volt. 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2015 novemberéig a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese. 2011-től 2012 júliusáig a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, 2012-2014-ig alelnöke volt.

2012 júniusától 2013 februárjáig az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára, ezután 2013-2014-ben a Miniszterelnökség kormánybiztosaként egyebek mellett a budai Várbazár felújításáért felelt. 2014 júniusától 2015 októberéig a harmadik Orbán-kormányban a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára volt, feladatai közé tartozott az örökségvédelem és a Hauszmann-terv felügyelete is.

A Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkáraként 2015 novemberétől dolgozott. 2015 decemberétől 2016. május végéig miniszteri biztosként felügyelte a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedbe költözésével kapcsolatos feladatokat.

L. Simon a sajtóból tudta meg, hogy kirúgták

Szintén a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az államfői határozat Németh Lászlóné államtitkári felmentéséről.

Hirdetés