A kezdődő fesztiválszezonra sok alkalmi kapcsolat jellemző, ami növeli a HIV-fertőzés veszélyét – közölte Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa a köztévében.
Júniusig az idén már nyolcan-kilencen haltak meg a fertőzés nyomán kialakuló AIDS-ben, csaknem annyian, mint tavaly egész évben – közölte az infektológus főorvos.
Szlávik János szerint Magyarországon évente kétszáz-háromszáz új HIV-fertőzöttet regisztrálnak, az ESZSZK-ba összesen mintegy ezernyolcszázan járnak rendszeresen ellenőrzésre.
A HIV alattomos, mert az érintettek hosszú évekig tünetmentesek lehetnek – tette hozzá. Ezért nagyon fontos a szűrés, az időben felismert fertőzés ugyanis viszonylag egyszerűen, akár napi egy tablettával kezelhető.
Így nem alakul ki az AIDS-stádium, a betegek ugyanannyi ideig élhetnek, mint a HIV-vel nem érintettek. A gyógyszerek hatására nem fertőzik meg partnereiket, és a nők egészséges gyermekeket szülhetnek.
Szlávik János utalt arra, hogy a közeljövőben tartják a kétévente megrendezett AIDS-világkonferenciát, amelyen sok adatot ismertetnek a betegséggel kapcsolatban.