Itthon MTI 2016. június. 17. 08:15

Tarlós: "mi nem ad hoc liberális karneválok miatt zárjuk le a hidat"

Tarlós a Hír Tv-ben magyarázza a hídzárat.

Organizációs okok miatt kellett lezárni a Szabadság hidat pár hónapra – mondta Tarlós István főpolgármester a Hír Tv Reggeli Járat című műsorában. A dél-budai villamoshálózat fejlesztése miatt van erre szükség. A munka alatt az összes peront is átépítik. Tarlós szerint a fejlesztésnek már rég meg kellett volna történnie. A Demokratikus Koalíció kritikáira is reagálva azt mondta,

"mi nem ad hoc liberális karneválok miatt zárjuk le hidat, mint annak idején hetente a Lánchidat Gy. Németh Erzsébet és állandó jellegű társtettesei tették, hanem olyan okból, aminek eredményeképpen a budapestieknek valami hasznuk is keletkezik".

A 3-as metróvonal felújítása alatti járműpótlásról azt mondta, a 150 csuklós pótlóbusz csak a metró nyomvonalának egy-egy szakaszán közlekedik majd, és nem az egymástól 17 kilométerre lévő végállomások között. A metróvonal infrastruktúráját három szakaszban újítják fel, és a buszok a szakaszos kivitelezésnek megfelelően járnak majd. Az egyelőre nem világos, hogy a felújítás mikor indul, Tarlós múlt héten még azt mondta, 1,5-6 hónapos késés is elképzelhető, szerdán viszont már elképzelhetőnek nevezte, hogy mégis elindul a munka novemberben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.