Itthon hvg.hu 2016. június. 06. 17:02

Menekültek tüntettek Békéscsabán a szabadon bocsátásukért

Rendbontás nélkül zajlott le a menekülttáborban tartott demonstráció, amelyen körülbelül hetvenen vettek részt a táborból.

A békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ 165 őrizetese közül körülbelül hetvenen tiltakoztak a lassú ügyintézés miatt, továbbá azt is követelték, hogy óvadék ellenében helyezzék őket szabadlábra.

A hatóságok képviselői ismertették a vonatkozó jogszabályokat a tiltakozókkal, ezután a nagyrészt pakisztáni csoport tagjai leültek az intézmény udvarán, ahol lepedőkre írt feliratokkal folytatták a demonstrációt. A rendőrség közlése szerint a központban ettől eltekintve rend volt és az őrizetesek tiltakozása Békéscsaba közbiztonságát nem befolyásolta.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a békéscsabai táborban még május elején szabadultak el az indulatok, akkor öt férfi előbb a szobájában hangoskodott, a berendezést rongálta, és kitörte az ablakokat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.