Pedig néhány hónapja Trócsányi még arról beszélt, hogy a hatékonyabb, átláthatóbb és olcsóbb jogi ellátás érdekében szükség van a hatmilliárd forintból gründolt Kincstári Jogügyi Igazgatóságra.
A Magyar Nemzet hétfői száma szerint a szervezet 2017-re jött volna létre azért, hogy az állam – például a minisztériumok – képviseletét lássa el olyan eljárásokban, amikor az állammal szemben indítanak pert, vagy éppen az állam indít ilyet.
Az Igazságügyi Minisztérium a napilap közérdekű adatigénylésére azt közölte, hogy a kabinet döntése nyomán nem hozzák létre a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot. Egy-egy minisztériumnak évente átlagosan 15 pere van, kivétel az igazságügyi tárca, amelynek egy évben 100 peres eljárása is akad – olvasható a napilap cikkében.
Milliárdokból épül az állam ügyvédi irodája
Ezentúl egyedileg felkért ügyvédi irodák helyett állami jogtanácsosok képviselnék a magyar államot a perekben - derül ki az Igazságügyi Minisztérium törvénytervezetéből. A hatmilliárd forintból gründölt intézményben dolgozó ügyvédek igen jól keresnének a kormánytisztviselőkhöz képest.