Trélerre tették és elvitték az M1-M7-es kivezető szakaszáról azt a kisrepülőt, amely hétfőn műszaki hiba miatt az autópályán szállt le.
Újabb fotók érkeztek az M1-M7-esen landoló gépről hétfő este, amiken az látható, ahogy egy trélerrel elviszik a járművet a sztrádáról. A jármű szárnyait leszedték.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője korábban közölte, hogy a gépet hangárba viszik, és igazságügyi szakértő jelenlétében bontják meg a motorját, ugyanis az elsődleges helyszíni vizgálat üzemanyag-ellátási problémára utaló jeleket talált.
A köztévé tudósítója a helyszínről szintén korábban arról számolt be, hogy a gépet próbálták beindítani, de lefulladt.
A gép dél körül hajtott végre kényszerleszállást az autópályán. Senki sem sérült meg. A hvg.hu helyszínen készült fotói szerint több rendőrautó és legalább fél tucat rendőr is kivonult.
A rendőrség közölte, hogy a közelben lévő járőrök már a gép ereszkedésekor megkezdték a helyszín biztosítását. Amikor a BRFK járőrei észrevették, hogy a gép alacsonyan száll és folyamatosan ereszkedik, mögé álltak az autójukkal és megkülönböztetett jelzéssel megkezdték a forgalom terelését és lassítását.
Vályi Csongor, a budaörsi repülőtér vezetője szerint a pilóta és utasa oktatórepülést hajtott végre, a budaörsi repülőtérről indultak. Az oktató a felszállás után úgy érezte, gyengül a hajtómű, ezért úgy döntött, kényszerleszállást hajt végre az autópályán.