Az MSZP, de még a Fidesz is elárulta őt, ezt mondja Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalára csütörtök reggel kirakott videóüzenetben a ma 10 éve elhangzott őszödi beszédről. Gyurcsány szóba hozza még azt is, mennyire utálta, hogy Sólyom László köztársasági elnök lett és beszél arról is, miért tartja még mindig igazságbeszédnek, amit 10 éve mondott.
Az őszödi beszéd mondataira visszautalgatva kezdi beszédét a volt miniszterelnök a videóüzenetben: "Az az igazság, hogy nincsen sok választásunk, mert elárultak" – mondja. Ezután arra is kitér, hogy kik voltak az árulók. "Először elárult néhány MSZP-s vezető" – akik legyőzni nem tudták és a kiszivárogtatástól remélték a bukását, de nem volt elég eszük ahhoz, hogy lássák a következményeket.
Gyurcsány arra is kitér, hogy a beszéd valószínűleg nem volt annyira könnyen érthető és "talán naivitás volt azt is gondolni, hogy az emberek meg akarják érteni annak valódi jelentését". Hibáztatja a Fideszt is, amiért szerinte kiforgatták a szavait, "de ettől az még igaz volt, igaz beszéd volt!" – bizonygatja Gyurcsány.
Szerinte a Fidesz akkor árulta el őt, amikor a kétharmad birtokában nem használta ki "a történelmi esélyt, amit kapott".
Gyurcsány az Áder János köztársasági elnök következő ciklusa körül kialakult politikai botrányra is utal. "Elmondhatom, hogy átkozottul utáltam, hogy annak idején Sólyom László lett a köztársasági elnök." Mindezt azért, mert Sólyom nem az ő politikai családjukból érkezett, de Gyurcsány szerint akkor mégis ő lett az államfő, ma pedig erről csak és kizárólag Orbán Viktor dönt.
Gyurcsány szerint a fő különbség az őszödi időszak és a jelen között, hogy akkor még komoly vita lehetett miniszterelnök és frakció között.
A DK-elnök egy jól ismert idézettel zárja a jubileumi beszédet.