192 gyerek vehet részt a júniusban megrendezésre kerülő FC Barcelona-Debrecen labdarúgótáborban. A részvételi díj 80 ezer forint lesz.
Az egyhetes táborokat a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) pallagi komplexumában tartják. Három barcelonai edző érkezik, munkájukat nyolc helyi szakember segíti majd. A táborok során a technikai és taktikai alapelvek megtanulására lesz lehetőségük a gyerekeknek, ezeket a katalán csapat módszertana szerint mutatják be a csapat szakemberei.
A két táborban turnusonként 96-an vehetnek részt, a jelentkezőket az U7-es korosztálytól az U14-es korosztályig várják a szervezők.
A részvételi díj 80 ezer forint, amely két készlet Nike-felszerelést és egy -labdát, napi háromszori étkezést és szabadidős programokat tartalmaz. A jelentkezőket az ország egész területéről, de a határon túlról is várják.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja elmondta, az intézménynek hároméves kapcsolata van a Barcelonával, amelynek utánpótlás-vezetői már jártak a hajdúsági városban. "Az FC Barcelona legendás nevelő egyesület, a világon 120 táborban terjesztik a Barca-modellt, most először Debrecenben is lehetőség lesz megismerni ezeket az értékeket" - mondta a helyi egyetem rektora.
"Az FCBCamps program az FCBEscola sportigazgatóságának az irányításával valósul meg, ők biztosítják az edzőket, a munkaprogramot és a követendő irányelveket ezekben a táborokban" - ismertette a részleteket Makray Balázs, a Debreceni Sportcentrum Kft. stratégiai és sportszakmai igazgatója
Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a prezentáción bejelentette, az önkormányzat a költségek átvállalásával, összesen egymillió forinttal támogat turnusonként hat-hat hátrányosabb helyzetű tehetséges gyereket, hogy részt vehessen a kurzuson.