2016. április. 14. 14:56 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 14. 15:32 Itthon

Alig hagynak le a finnek egy toplistán, de a kép sötétebb

A fejlett országokban élő gyermekek között tapasztalható egyenlőtlenségeket vizsgáló legfrissebb UNICEF-jelentésben a vizsgált 41 ország rangsorában Magyarország a 21. helyet kapta. Érdekes részeredmény, hogy hazánkat a tanulmányi teljesítménybeli különbségeket illetően Finnország például csak egy hellyel hagyta le. De az összkép ennél rosszabb, Magyarország az egyik állam, ahol a legjobban nőtt a jövedelmi különbség.

A rangsor első helyén Dánia áll a gyermekek közötti kismértékű egyenlőtlenség okán, a rangsor utolsó helyén pedig Törökország és Izrael van.

Lux Ágnes, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány gyerekjogi igazgatója a jelentést bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón közölte, hogy a 2002 és 2014 közötti időszakot vizsgáló jelentés rangsorolja az Európai Unió és az OECD 41 országát annak alapján, hogy az egyes területeken – jövedelem, tanulmányi teljesítmény, egészségi állapot és az élettel való elégedettség – a legrosszabb helyzetben lévő gyerekek mennyivel maradnak le középmezőnybeli társaiktól.

Szerinte a jelentés fő üzenete az, hogy azok az országok teljesítenek jól a területen, amelyek nem engedik elveszni a legalsó 10 százalékban lévőket. A jelentés szerint általánosságban elmondható, hogy a fejlett országokban nőtt az egyenlőtlenség – tette hozzá.

Lux Ágnes közölte, hogy a legnagyobb mértékben négy dél-európai országban mellett három kelet-közép-európai országban – Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában – nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség.

Az oktatás területén javuló eredményeket tapasztaltak a legtöbb országban, Svédország kicsit rontott a pozícióján, Chile és Mexikó pedig javított. Az egészségi állapotokat tekintve a jelentés arról számolt be, hogy a legtöbb országban rosszabbodott a helyzet, a legkisebb egyenlőtlenség Ausztriában, Németországban és Svájcban mutatkoztak. A legrosszabb helyzetben e területen Izrael, Lengyelország és Törökország van.

Az élettel való elégedettségre vonatkozó legrosszabb értéket Törökországban mértek, a legjobbakat Hollandiában, Ausztráliában, Dániában és Görögországban.

A jövedelmi különbségeket tekintve Magyarország a 21. helyen áll, pontszámban Belgiummal, Máltával és Szlovéniával megegyező értékkel. A tanulmányi teljesítménybeli különbségekben hazánk a 17. helyen szerepel Finnország, Portugália és Görögország mellett, a gyermekek önbevallásán alapuló egészség-egyenlőlenség alapján pedig Magyarország szintén a 17. helyen áll az Egyesült Királyság, Szlovénia és Lettország mellett.

Az élettel való elégedettségre vonatkozó különbségeket tekintve 15. helyezett Magyarország Írország, Málta és Bulgária mellett.

Lux Ágnes szerint 2013-ban a gyermekszegénységi ráta Magyarországon 15 százalék volt, a gyermekes háztartások több mint fele depriváltnak minősült. Ez azt jelenti, hogy ezeket a háztartásokat anyagi körülményeik miatt legalább három probléma érinti a megszabott kilencből, úgy mint például a fűtés, a mosógép vagy a személyautó hiánya. 

A közreadott sajtóanyag szerint a jelentés összesítő rangsorában Magyarország Ausztrália, Németország, Görögország, Románia és Portugália mellett található a középmezőnyben. A leggazdagabb néhány állam – például Kanada, Franciaország és Olaszország – a ranglista alsó harmadában van.

A jelentés mind a 41 ország kormánya számára ajánlásokat fogalmazott meg: az államok nem mondjanak le a leszakadókról, az oktatási egyenlőséget helyezzék előtérbe, befogadó oktatást kell biztosítani, valamint a gyermekjóléti napirendek középpontjába az esélyegyenlőséget kell helyezni.

A jelentést és az ajánlást eljuttatják az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Az ajánlások közül kiemelte a szülök foglalkoztatottságának növelésére vonatkozó ajánlást, valamint azt, amelyik progresszív adórendszert javasol. Továbbá ajánlják még a szociális ellátórendszer hatékonyságának növelését és gyermekközpontú monitorozását.

Hirdetés