Itthon Szekeres Szabolcs 2016. április. 05. 13:40

A fideszes offshore-lovag ellen tüntető szociknak is kínos a Boldvai-ügy

A kecskeméti volt fideszes offhore-lovag ellen tüntető szocialisták szerint a saját pártjuk offshore-érintettsége is kínos.

Sajtótájékoztatót és minitüntetést tartott az offshore-botrány miatt az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezete kedden délelőtt, Kecskemét főterén, miután vasárnap kiderült ki, hogy a volt fideszes parlamenti képviselő, a kecskeméti Horváth Zsolt révén magyar politikai érintettje is van az offshore-hálózatokat lebuktató botrányban.

Király József, a párt megyei elnöke, és Riczu Péter a kecskeméti szervezet tagja egy-egy fürt, kihangsúlyozottan hazai termésű paradicsommal és az országhatáron belüli adózást szimbolizáló táblával a kezében szólította fel a jelenlegi politikai elit tagjait, beleértve saját pártjának tagjait is, hogy nyilatkozzanak, ki rendelkezik offshore cégek felett akár közvetve, akár közvetlenül.

Szekeres Szabolcs

Király elmondta, a szocialistákat, és szerinte valamennyi tisztességes, adófizető állampolgárt, mélységesen felháborítja az a nemzetközi offshore botrány, melynek a volt fideszes országgyűlési képviselő, a kecskeméti Horváth Zsolt is érintettje. Király felszólította a magyar miniszterelnököt is, valljon színt, hogy a NER kormányából hányan tagjai a NAP-nak, azaz a Nemzeti Adóparadicsomnak.

A hvg.hu kérdésére Király elmondta, kínosan érinti a pártot, hogy az offshore botránynak, még ha közvetve is, de Boldvai László felesége révén van szocialista érintettsége, és egyben felszólítja a párt azon tagjait, akik a közelgő tisztújításon pozícióhoz kívánnak jutni, ám bárminemű offshore háttérrel rendelkeznek, hogy eszükbe se jusson jelöltetni magukat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.