Itthon hvg.hu 2016. március. 31. 15:03

Már jár a fővárosban hosszú CAF-villamos is, de úgy kell elkapni - fotók

Forgalomba állították az első hosszú CAF-villamost a budapesti 1-es vonalon. Egyelőre egy új szerelvény jár a Bécsi út és a Fehérvári út között, így figyelnie kell a menetrendet annak, aki utazni akar a 56 méter hosszú villamoson.

A budapesti CAF-flotta rövid és hosszú szerelvényekből áll, összesen negyvenhét spanyol villamost vásárolt a főváros. A rövid szerelvények már járnak a 3-as vonalon, valamint a budai fonódó hálózaton a 17-es és a 19-es vonalon. Ezekből összesen 35-öt rendeltek meg, a hosszúakból pedig 12-őt.

A hosszú járművekből eddig tizenegy érkezett meg, az utolsót várhatóan áprilisban hozzák. Az első hosszú kocsi február 22-én sikeresen megszerezte a típusengedélyt, a többi 56 méter hosszú villamos várja a hivatalos tanúsítványt, de azokat is tesztelik már.

Korábbi hírek szerint átrendeződhet a járműállomány, ha május végéig mind a tizenkettő hosszú CAF-ot bevetik Budapesten. Az 1-esről kivonhatnak ugyanis harminchat Tatra típusú kocsit, vagyis összesen tizenkét, három egységből álló szerelvényt. Az 1-esről lekerülő Tatrák kiöregedett Ganz csuklós villamosokat válthatnak fel, méghozzá tizennyolcat. Ez azt jelenti, hogy a budai oldalon több Tatra villamos jár majd, és a 19-es vonalról lassan kikopnak majd a régi Ganzok.

Az Indóház.hu beszámolója szerint mindenféle „cécó” nélkül állították csütörtök hajnalban forgalomba az első hosszú CAF-ot, a 2101-es pályaszámú villamost az 1-es vonalon. A világ leghosszabb villamosai kerülnek egyébként a felújított vonalra.

Zelki Benjámin
Zelki Benjámin

Amíg csak egy új szerelvény jár az 1-esen, érdemes figyelni a menetrendet azoknak, akik el akarják kapni.

Zelki Benjámin

A Bécsi úti végállomásról ezekben az időpontokban fut ki hosszú CAF: 11.48, 13.28, 15.07, 16.46, 18.28, 20.16, 22.06, 23.51. Az utolsó jármű csak a Hidegkuti Nándor stadionig közlekedik, onnan kocsiszínbe megy.

A Fehérvári úti végállomásról 12:38-kor, 14:17-kor, 15:56-kor, 17:36-kor, 19:22-kor, 21:08-kor és 22:58-kor indul új szerelvény.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.