2016. március. 18. 05:09 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 18. 11:34 Itthon

Robbanás a Dembinszky utcában: három lakás tiltott zóna maradt

A statikus vizsgálatai alapján három lakás kivételével mindegyikbe visszatérhetnek a lakók Budapesten, a VII. kerületi Dembinszky utcában lévő házba, amelynek harmadik emeleti lakásában robbanás történt, majd tűz ütött ki csütörtök este – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A statikus szakember megállapította, hogy az a lakás, amelyikben a robbanás történt, illetve a mellette és az alatta lévő lakhatatlanná vált ugyan, de nincs közvetlen életveszély. A harmadik emeleti körfolyosó egy része is károkat szenvedett, ezt lekordonozták a tűzoltók, továbbá egy ablakot is alá kell dúcolni az épületben.

Négy lakásban nincs áram, illetve egyelőre sem víz, sem gáz nincs a házban, de a szakemberek már dolgoznak azon, hogy a lakásokban újra beindítsák a közműszolgáltatásokat. A helyszínre küldött melegedőbuszra mintegy ötven lakó szállt fel. A két súlyos égési sérült mellett a mentők egy harmadik embert is kórházba szállítottak, aki rosszul lett az este folyamán – közölték.

Hirdetés