2016. március. 06. 08:23 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 06. 08:22 Itthon

Nem először zaklatott egy nőt – fogházbüntetést kapott

Nagyon szerelmes volt a nőbe egy férfi. Most 4 hónap fogházat kapott, de korábban is elítélték 6 hónapra felfüggesztve, most az is aktiválódott.

Végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte a bíróság nem jogerősen azt a szegedi férfit, aki hónapokon keresztül, közösségi oldalon, levélben, telefonon és személyesen is zaklatott egy békéscsabai nőt, akibe állítása szerint szerelmes - tudatta a rendőrség.

A gyanúsított 2015 júniusától kezdődően egy közösségi oldalon próbálta megszerezni a sértett telefonszámát, majd előbb postán küldözgetett neki leveleket, később személyesen dobta be írásait a nő postaládájába. Mivel nem járt sikerrel, a nő édesapjának a telefonjára küldött üzeneteket és a sértett háza előtt várakozott. Amikor összetalálkoztak, a sértett közölte vele, hogy semmilyen formában nem akar vele kapcsolatba lépni és hagyja őt békén, majd feljelentést tett.

Amikor zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a 39 éves férfi beismerő vallomást tett és azt mondta, szerelmes a nőbe. Azt állította, sajnálja a történteket és többször nem fogja zaklatni őt.

Ezért 4 hónap fogházat kapott, de korábban is elítélték zaklatásért, akkor felfüggesztett fogházbüntetést kapott, 6 hónapnyit, most ezt is aktiválta a bíróság. Emellett 1 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős.

Hirdetés
Címkék
Kult Köves Gábor 2025. március. 05. 20:00

A Taxisofőr írója a HVG-nek: Senki nem veszi komolyan az Oscart

Az Oscarra jelölt Paul Schrader nem kertel: aki komolyan veszi az Oscart, az szerinte nem normális. Martin Scorsese harcostársa, a Taxisofőr és a Dühöngő bika forgatókönyvírója elmondta, mi zavarja a Sátántangóban, mivel fenyegette őt a japán szélsőjobb, és mit gondol a nemrég elhunyt Gene Hackmanről.