Az oktatás helyzete miatt tiltakozó pedagógusokkal vállaltak szolidaritást azok a szülők, akik hétfőn nem küldték iskolába gyereküket. Ugyanezen a napon a pedagógusok számára, sőt másoknak is meghirdettek kockás inges tiltakozást. A hvg.hu folyamatosan tudósított arról, hogy mi a helyzet az iskolákban.
Most érkezett
Végül összesen 34 ezren mondták a Facebookon, hogy részt vesznek a Nem leszek suliban akcióban és több mint 200 ezer emberhez jutott el a kezdeményezés híre. Puskás Krisztina, az akció ötletgazdája szerint a mai nap kb. 50 ezer gyerek nem ment iskolába, ezzel minden előzetes várakozását felülmúlták. A további helyzetjelentéseket az esemény oldalán vagy ezen a térképen tudják követni.
A nap folyamán a hvg.hu is készül egy összegző videóval, amiben diákok, szülők, tanárok, programszervezők is megszólalnak!
A belvárosi Anderson ART Labban is voltak foglalkozások a suliból kimaradó gyerekek számára. Kiss Ágnes, a galéria tulajdonosa bizakodó volt, a hvg.hu-nak azt mondta, hogy "nem lehet majd nem figyelembe venni a helyi közösségek véleményét. Végre a szülők is kimondták, hogy ami van az oktatásban, az nem jó."
Több pécsi olvasónktól úgy értesültünk, hogy a helyi iskolák diákjainak közel háromnegyede nem vett részt a mai iskolai napon.
Ha egy a mai napon otthon maradó diákot bármilyen hátrány, büntetés, fenyegetés érne a hiányzás miatt, az alábbi oldalon tud segítséget kérni.
"Bejöttem suliba, az osztályba 27-en járunk és most 9-en koptatjuk a padot. Az egész suliban amúgy csak lézengenek az emberek. A hatodik kerületi Szinyei Merse Pál Gimnáziumba járok."
Legalább ötvenezren hiányoznak az iskolákból hétfőn a „Nem leszek suliban” elnevezésű kezdeményezés egyik szervezője szerint. Puskás Krisztina az Eduline-nak azt mondta: sokkal több diák maradt távol a tanteremtől, mint amennyien előzőleg jelezték a Facebookon. A távolmaradással a hazai közoktatásban uralkodó állapotok ellen tiltakoznak.
SZOLIDARITÁS KOCKÁS KOKÁRDÁJAMiközben a diákok ezrei ma iskola helyett az ,,igazolt lógást" választották, hogy szü...
Közzétette: Kónya Péter – 2016. február 29.
Ezzel a hashtag-gel rakott ki képet Instagram-ra egy otthon maradt diák. A kép tanulsága szerint nem lógással töltötte a szabadnapot, hanem tételkidolgozással. "Nem mentem be, hanem inkább pizsiben tételt kidolgozva lázadtam" - írja.