Itthon hvg.hu 2016. február. 18. 08:07

Náraynak 1,5 milliójába került, amit Habony ingyen megkapott

Náray Tamás divattervező a Facebookon osztotta meg, hogy ő mennyit fizetett a Szépművészeti Múzeum kibérléséért, amelyért Orbán Viktor tanácsadója köztudomásúlag semmit nem fizetett.

Mi 1,5 millió terembért fizettünk egy bemutatóért – írta ki a Facebookra Náray Tamás divattervező a 444.hu szerint, a megjegyzést ahhoz a cikkhez fűzte, amelyből kiderül, hogy Habony Árpád, Orbán Viktor főtanácsadója ingyen kapta meg a múzeumot esküvői helyszínként.

Szerdán ismerte el Baán László, a múzeum főigazgatója, hogy Habony nem fizetett semmit azért, hogy a közgyűjtemény épületében rendezhette lagziját. Korábban kiderült az is, hogy Baán egyenesen az esküvői tanúja volt Habonynak, valamint az is, hogy egy olyan vállalkozásnak adott kölcsön a Szépművészeti értékes festményeket, amely Habony Árpád-közeli cégnek tekinthető, és olyan lakásban tárolták őket, amelyet Habony volt anyósa bérel.

Baán szerint Habony azért juthatott ingyen a lakodalmi helyszínhez, mert a múzeumnak hosszú távon érdeke, hogy jóban legyen fontos emberekkel, akiknek a segítségével az intézmény előrébb juthat, és közben elmondta, hogy máskor is megkapta már ingyen a múzeumot ilyen fontosnak tartott ember.

Náray Tamás
Fülöp Máté
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.