Itthon MTI / hvg.hu 2016. február. 16. 13:17

Otthonában ölték meg a dunaföldvári Molnár Antalt

A rendőrség szerint eltűnése napján az otthonában ölték meg Molnár Antal vállalkozót, akinek holttestét vasárnap találták meg eltemetve egy dunaújvárosi ház pincéjében. A gyilkossági ügy gyanúsítottjai között van a dunaújvárosi felfüggesztett fideszes képviselő, Gál Roland.

A Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint még 2013. május 1-én az otthonában ölték meg Molnár Antal vállalkozót. Ez egyben azt is jelenti, hogy még visszatért budapesti útjáról, melyről az egyik szomszéd nyilatkozott a Népszabadságnak. A lap értesülései szerint egy vádalku vezethette nyomra a rendőröket, akiket egy másik ügy gyanúsítottja tájékoztathatta.

A férfi holttestét egy dunaújvárosi ház pincéjében találták meg, ami összecsenghet a Blikk korábbi értesülésével, miszerint a férfit bebetonozhatták gyilkosai.

Molnár Gábor szóvivő szerint a 41 éves áldozatot otthonában bántalmazták és belehalt sérüléseibe. Az emberöléssel három embert gyanúsítanak, köztük a 40 éves Gál Rolandot, valamint a 32 éves Sz. J.-t és a ferihegyi reptéren hétvégén elfogott 44 éves G. A.-t, akik mind előzetes letartóztatásban vannak.

Gál Roland letartóztatását követően a Fidesz felfüggesztette a párttagságát, ennek megszüntetéséről a bírósági eljárás végén határoznak.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.