Itthon hvg.hu 2016. február. 16. 09:55

Hűtlen kezeléssel vádolják az Operaház korábbi vezetőit

Az intézmény egykori gazdasági főigazgatója, Vass Lajos és helyettese hűtlen kezelés vádjával áll bíróság el. Az ügyészség szerint közel 10 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak túlárazással és indokolatlan alvállalkozói szerződésekkel.

A vizsgált időszakban Vass Lajos az Operaház gazdasági főigazgatója volt, a másodrendű vádlott a helyettese, valamint harmadik társuk egy az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt. Vass és társa a vád szerint annak érdekében, hogy az alapítványt jogtalan anyagi előnyben részesítsék, 2008 októbere és decembere között összesen 11 esetben kötöttek indokolatlan megbízási szerződést az alapítvány képviselőjével különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására – írja a vádhatóság keddi közleménye.

A két vádlott tisztában lehetett azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem saját maga végzi majd el – ehhez megfelelő állománnyal és feltételekkel sem rendelkezett –, hanem azokat egy előre meghatározott vállalkozóval végezteti el, mégpedig a megbízási díjhoz képest jóval alacsonyabb díj ellenében. Az ügyészség szerint ezzel az volt a céljuk, hogy az alapítvány a megbízási díjnál keletkező árréssel vagyoni előnyhöz jusson. A vádlottak a fenti cselekményükkel összesen csaknem 10 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozhattak az Operaháznak.

A nyomozást követően jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Magyar Állami Operaház két egykori vezető beosztású munkatársával szemben a budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség. Az alapítvány vezetője ellen orgazdaság bűntettével vádolja és mindhármukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzmellékbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.