Itthon hvg.hu 2016. február. 15. 14:43

Németh Szilárd Magyar Nemzetet olvasott Orbán beszéde alatt

Bár a Kövér László vezette Országház visszamondta a Magyar Nemzet előfizetését a képviselők számára, valamint a kormánypárt is indexre tette a napilapot, Németh Szilárd rezsibiztost még Orbán Viktor tavaszi ülést indító beszéde sem tarthatta vissza attól, hogy a Simicska-lapot olvassa a miniszterelnök háta mögött.

Igencsak hányattatott sorsú lett a kormánypárt körében, illetve a parlamentben a Magyar Nemzet az utóbbi időben. Január 1-én lemondta a Magyar Nemzet előfizetését az Országgyűlés Hivatala, az Országház alelnökei és a bizottsági elnökök is hiába akartak volna rendelni az erre szolgáló keretből, nem tehették. Kövér László korábban egyenesen ellenzéki médiumnak nevezte az egykor a kormánypárt által sokat forgatott, állami hirdetésekkel ellátott lapot.

A frakciók továbbra is szabadon dönthetnek a laprendelésről, de nem kizárható, hogy Németh Szilárd maga vásárolta Magyar Nemzettel jelent meg a parlament tavaszi ülésszakának nyitóülésén. Az olvasástól Orbán Viktor felszólalása sem tarthatta vissza, érdeklődve lapozzta át napilapot - az M1 közvetítésében a jelenetet a Tumblr-en l3v3e szúrta ki.

l3v3e.tumblr.com

Később az is kiderült, hogyan jutott Németh Szilárd a letiltott laphoz. Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfőn a Facebookon közölte: az ő frakciójuk terítette az újságot az ülésteremben. "Orbán kapott egyet a kezébe is, mert az elsőt villámgyorsan eltüntette" – írta Szél Bernadett.

Elkezdődött a parlament tavaszi ülésszaka -- nemrég Kövér László házmesterkedett egy nagyot és kirakta az egyik mértékad...

Posted by Szél Bernadett on Monday, 15 February 2016
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.