Itthon hvg.hu 2016. február. 12. 21:14

Nyílt levelet írtak a Városmajori Gimnázium tanulói is

Megszólaltak a Városmajori Gimnázium tanulói is az oktatási rendszer hibáival kapcsolatban.

Közzétették az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos javaslataikat a Városmajori Gimnázium tanulói is.

A diákok 86 százaléka által aláírt nyílt levélben azt írják, a legfontosabb problémának a tananyag minőségét és mennyiségét tartják. "A túlterheltség következtében két véglet alakul ki a tanulók körében: vannak, akik túlhajtják magukat, és mindennapjaikat a stressz tölti ki, míg mások feladják és érdeklődésüket vesztik, demotiváltak lesznek" - írták.

Megoldást jelenthetne szerintük, ha a tananyagot és az óraszámot is csökkentenék. Az alapórák számának úgy kellene csökkennie a 11-12. évfolyamon, hogy a fakultációs és az érettségi tantárgyak előnyben részesülhessenek - tették hozzá.

Városmajori Gimnázium Official / Facebook

A szükséges feltételek hiányában szerintük több értelme lenne annak is, ha a jelenlegi óraszám megtartása esetén heti 2-3 kötelező testnevelés óra mellett a fennmaradó órákat más tárgyak töltenék ki, vagy törölnék ezeket az órarendből. Lehetetlennek és követhetetlennek tartják az érettségi követelmények menet közbeni és nem felmenő rendszerű változtatásait, és azt, hogy ezekről későn kapnak tájékoztatást. Ez a fakultáció választásában is komoly nehézségeket okoz.   

Azt is szeretnék, ha a tanárok több helyről, többféle tankönyv közül válogathatnának.

"Ezen nyílt levéllel szeretnénk kifejezni, hogy támogatjuk a tanárok és a diákok oktatásügyi reformot szorgalmazó mozgalmát. Reméljük, hogy közös törekvéseink meghallgatásra találnak, bízunk a változásban!" - írták.

A Városmajori Gimnázium nevelőtestülete már korábban csatlakozott a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez, amelyhez később más intézmények és tanárok is csatlakoztak - idézte fel a vs.hu.
 


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.