Itthon MTI 2016. január. 16. 22:22

Tűz volt az egykori MSZP-székházban – Többen megsérültek

Tűz keletkezett a fővárosi II. János Pál pápa tér egyik épületének első emeletén szombat este, öten megsérültek.

Az MTI információi szerint a volt MSZP-székházban csaptak föl a lángok. Az épületben öten voltak, amikor a tűz keletkezett: hárman már a tűzoltók kiérkezése előtt kijutottak az utcára, két embert ki kellett menteni a füsttel telítődött épületből.

Végül két embert égési sérüléssel, hármat füstmérgezés gyanújával vittek kórházba a mentők.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.