Furcsa ingatlanügy zajlik Érden: a külföldre költöző háztulajdonosok arra eszméltek, hogy az eladással megbízott ingatlanügynök nemcsak beköltözött a helyükre, hanem zárat is cseréltetett. Az ingatlanos viszont állítja, megengedték neki, hogy ott aludjon, de ez nem azt jelenti, hogy ott lakik. Az ügy a rendőrségen landolt.
Nincs ember, aki ne ismerné az ingatlanból kitehetetlen albérlő és a pórul járt tulajdonos tanmeséjét. Az ilyen helyzetek megakadályozására egy sor kitételt építenek be a bérleti szerződésbe, vagy egyszerűen nem hagyják a bérlőt bejelentkezni a kiadott lakásba. Olyan birtokvitáról viszont korábban még nem hallottunk, mint ami nemrég Érden zajlott: a tulajdonos állítása szerint az ingatlana értékesítésére felfogadott ingatlanközvetítő költözött be egy időre a házába.
Az ingatlanos azt használhatta ki, hogy a tulajdonos nem toppanhatott be váratlanul, mivel egy időre Európa másik csücskébe távozott a családjával. Végül az egyik szomszéd hívta fel az idegenben tartózkodó tulajt, hogy esténként látja égni a villanyt a házban: csak nem sikerült valakinek eladni?
Lecseréltette a zárat
„Elkezdtünk telefonálgatni, hamar kiderült, az ingatlanos tényleg beköltözött a házunkba. Egyből kértük a hölgyet, hogy azonnal távozzon, és adja le a kulcsokat, ő viszont arra hivatkozott, hogy mi ezt megengedtük neki. Hiába mondtuk és írtuk le neki többször, hogy erre nincs felhatalmazása, és hagyja el a lakást” – mondta a hvg.hu-nak az érdi ház tulajdonosa, aki külföldi közéleti tevékenysége miatt névtelenséget kérve nyilatkozott.
Mivel augusztusban az egész család kiköltözött Belgiumba, megkérték a szomszédot, akinél szükség esetére szintén volt egy kulcs, hogy menjen át lekapcsolni a fűtést. Ekkor jött a még nagyobb meglepetés: a szomszéd nem tudott bemenni, mert az ingatlanos lecseréltette a zárat.
„Feljelentést tettünk, mert ez magánlaksértés, arról nem is beszélve, hogy nem tudjuk, mekkora közműszámlákat csinált. A cégének az egyik nagy hipermarketben van kirendeltsége, a honlapjuk alapján most is egy csomó házat árulnak a környéken. Nem gondoltam volna, hogy ez előfordulhat. Mi is azért bíztuk meg, mert jó értelemben véve erőszakosnak tűnt, ami ehhez a szakmához kell is, és bizonygatta, hogy ő mindent el tud adni”, mondta a tulajdonos, aki szerint először nem is volt semmi gond, az ingatlanos hozott is pár vevőjelöltet.
Nekik már nincs kulcsuk
A tulajdonos szerint még csak keresni sem akartak az ingatlanon, mivel tudták, hogy lementek az árak, és a ház hitellel terhelt. Mondtak egy árat, ha ennél drágábban tudta volna eladni, azt a pénzt megtarthatta volna. Utólag a tulaj egyértelműen hibának tartja, hogy engedékeny volt, és amikor az értékesítő megkérdezte, alkalmanként nem alhatna-e a házban, először beleegyezett. Mint mondta, egy matrac kivételével úgyis teljesen üres volt a ház, nem gondoltak semmi rosszra, cserébe pedig az ingatlanos vállalta, hogy kisebb karbantartási dolgokat átvállal.
„Eladnia kellett volna a házunkat, nem beköltözni, erre soha nem volt engedélye. Ősszel, amikor közeledett a hideg idő, felvetette, hogy fűteni kellene a házat, nehogy tovább romoljon az állaga, de megmondtuk neki, hogy nem akarunk már költeni rá”, jegyezte meg. „Többször kifejezetten kértük, telefonon és írásban is, hogy azonnal hagyja el a házat, mire először azt is bevallotta, hogy ’de hát itt vannak a bútorai’. A legdurvább a zár lecseréltetése volt, ami szerintem bizonyíték a visszaélésre. Elképesztő, hogy jelenleg csak egy embernek van kulcsa az én házamhoz, és az nem én vagyok, hanem az ingatlanügynök” – mondta.
Az ingatlanos szerint ott aludt, de nem lakott ott
Megkerestük az érintett ingatlanost is, aki viszont homlokegyenest máshogy magyarázza a történteket (nevét monogramjával jelöljük - a szerk.). N. A. szerint a tulajdonos felesége – akinek a nevén a közművek be voltak jelentve – kérte arra, hogy kifizessen közüzemi számlákat „hivatkozva ellehetetlenült anyagi helyzetükre”, és megbízták azzal is, hogy „felügyelje a házat és hozza bemutatható állapotba az ingatlant”. Azt elismerte, hogy a fűtést üzemeltette, de ezt azzal indokolta, hogy „télen indokolt fenntartani a temperaló fűtést a további károk elkerülésére”, mint ahogy azt a tulajdonosnak is jelezte.
Mivel a házon egy bedőlt bankhitel is van, elmondása szerint a tulajdonosok meghatalmazták, tárgyaljon a nevükben a pénzintézettel, hiszen a cége „közvetetten követeléseket is értékesít, így gyakorlatuk van befulladt banki ingatlanok értékesítésében is”. Októberben ezért a saját egyik cégével vételi ajánlatot tett a banknak – vagyis maga próbálta megvenni a házat –, amiről a család is tudott. Vagyis ezzel a két dologgal indokolta, hogy használta a házat: egyrészt szerinte ezt a tulajdonos megengedte, másrészt úgyis ő fizette bizonyos költségeit az ingatlannak, amit saját részre szeretett volna megszerezni.
„Vállaltam, hogy amíg a banktól nem érkezik válasz, rendbe hozom az ingatlant, részleges felújítást végzek, fizetem a költségeket és beindítom a fűtést is a téli hónapokra. Az invesztícióért cserébe nem életvitelszerűen, de heti pár alkalommal akár tartózkodhatok is a házban”, magyarázta az ingatlanközvetítő, hogy szerinte miben állapodtak meg. Állítja, csak pár napig aludt ott, és számára „értelmezhetetlen” a fordulat, hogy „minősíthetetlen fenyegető hangnemben felszólítottak, hagyjam el a házat”. „Az ingatlant nem laktam és most sem lakom, a jogvitát rendezni kívánom a tulajdonosokkal”, tette hozzá.
Az ingatlanosnak a zárcseréről is más verziója van, szerinte erre is kifejezetten megkérték, mert használhatatlan volt a zár. Ennek bizonyítására megmutatott egy e-mailt, ebben viszont csak arról ír neki a tulajdonos felesége, hogy a költözés közben a bejárati ajtó szorult és tönkrement a zár, próbálja külföldről intézni. Vagyis nincs szó benne arról, hogy erre kifejezetten felhatalmaznák, a levél pedig még augusztusban született, míg saját bevallása szerint is decemberben cseréltette le a zárat. A tulajdonos szintén megerősítette, hogy az ajtószerelést ők intézték, önhatalmúan nyúlt hozzá újra az ingatlanos, aki viszont azzal érvel, hogy számlát is kért a munkáról, és eltette a régi, rossz zárbetétet.
Rendőrségi ügy lehet
A helyzet mindenesetre annyira eldurvult, hogy a tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen magánlaksértés miatt, illetve külföldről próbálják kikapcsoltatni a villanyt, mert az ünnepek, illetve kinti munkájuk miatt egyelőre nem tudtak Magyarországra utazni. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a hvg.hu kérdésére annyit közölt, hogy az ügyben feljelentéskiegészítést rendeltek el, ennél többet nem árulhatnak el. N. A. viszont állítja, hogy a tulajdonos rágalmazta és fenyegette, és az utolsó, házban töltött éjszakán pedig valaki dörömbölt az ajtón. Ezért másnap reggel elhagyta a házat, és mivel utána is több alkalommal fenyegette őt „egy férfi ismeretlen hívószámról”, ő is feljelentést tett a rendőrségen.
„A birtoklás, vagyis hogy ki van birtokon belül, az ténykérdés, szemben a tulajdonjoggal, ami viszont jogkérdés, ezek összeütközése okoz sokszor problémát a bérleti konstrukcióknál” – mondta a hvg.hu-nak Tóth M. Gábor ügyvéd. Itt viszont elsősorban szerinte azt kellene tisztázni, egészen pontosan mire adtak engedélyt az ingatlanosnak az értékesítés során, illetve a ház használatával kapcsolatban. „Ha én valakinek megengedem, hogy az ingatlanomban aludjon, azt a jogban szívességi lakáshasználatnak hívják. Viszont amint a tulajdonos távozásra kéri, attól kezdve többé nincs jogcíme a birtoklásra”, magyarázta az általános szabályokat. A zárcserére pedig ez nem terjedhet ki, kivéve, ha kifejezetten erre kérték a lakás használóját. „A zár azt jelenti, hogy valaki birtokban van. Van olyan eset, amikor a zár lecserélése jogos önhatalom, de ez mindig a jogában sértett felet illeti meg”, mondta Tóth M. Gábor. Ha az ügyben már volt feljelentés, akkor a hatóságok dolga lesz eldönteni, hogy történt-e magánlaksértés, csalás vagy bármilyen más visszaélés.