Itthon MTI 2015. december. 28. 05:14

A rendőrök még több eszközt bevethetnek a szabálysértőkkel szemben

Több ponton módosul a szabálysértési törvény január 1-jétől, többek között például a rendőrök körözést adhatnak ki a szabálysértési bírság leülését választók ellen, illetve szabálysértési ügyekben is lefoglalhatnak tárgyakat a helyszínen.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata által a police.hu oldalon közzétett összegzés szerint a többi között új jogintézmény a szabálysértéseknél a megkeresés, amellyel a bíróság és a rendőrség arra kap felhatalmazást, hogy egy elzárással is sújtható szabálysértés miatt ismeretlen elkövető ellen indult eljárásban állami vagy önkormányzati szervet, hatóságot megkeressen és tájékoztatást kérjen tőle.

A jogintézmény a büntetőeljárásban már érvényesül, lényeges különbség azonban, hogy a szabálysértések esetében a megkereshető szervek köre lényegesen szűkebb lett. Az ORFK kiemelte, hogy a megkereső hatóság a megkeresés teljesítésére nyolcnapos határidőt állapít meg, és amennyiben a teljesítés elmarad, a megkeresett rendbírsággal sújtható.

További fontos változás, hogy a helyszínen eljáró és intézkedő hatóságok lehetőséget kapnak arra, hogy a törvény alapján lefoglalható tárgyakat – átvételi elismervény ellenében – a helyszínen elvegyék.

Ezenkívül szélesedik a szabálysértési eljárásban alkalmazható körözések köre. A módosítás értelmében a szabálysértési hatóságoknak el kell rendelniük azoknak az elkövetőknek a körözését is, akiket a kiszabott és meg nem fizetett pénzbírság, helyszíni bírság, illetve nem teljesített közérdekű munka helyett szabálysértési elzárásra köteleztek, azonban a felhívásban megjelölt határnapon nem jelentek meg a büntetés-végrehajtási intézetben, és elővezetni sem tudták őket – olvasható a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.