2015. december. 21. 15:26 MTI Utolsó frissítés: 2015. december. 21. 17:07 Itthon

Több fizetést kapnak januártól a honvédségi dolgozók

Január 1-jétől újabb öt százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is – jelentette be a honvédelmi miniszter az erről szóló megállapodás aláírása előtt hétfőn Budapesten.

Idén júliustól átlagosan 30 százalékos illetményemelés történt, a jövő évtől kezdve pedig minden évben átlagosan újabb öt százalékkal emelkedik a honvédelmi dolgozók illetménye, így 2019-re átlagosan ötven százalékkal magasabb illetményben részesülnek – mondta Simicskó István.

A miniszter hozzátette: a megállapodás teljes körű, hiszen nemcsak a katonák bérére, hanem béren kívüli juttatásaira, például az Erzsébet-utalványra, illetve a ruhapénzre is vonatkozik.

A honvédségi dolgozók jövőre 11 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, szemben az idei 5000 forint értékű utalvánnyal, a ruházati illetményük pedig 24 ezer forinttal lesz több. A hivatásos és szerződéses katonáknak, valamint a közalkalmazottaknak ezenkívül havonta 4300 forint önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulást is biztosítanak, ami szintén több, mint az idei – mondta Simicskó István.

A megállapodás aláírása után Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke azt mondta: a szakszervezet régi kérése teljesült azzal, hogy nem egy egyszeri, hanem hosszú távú fizetésemelést kaptak a katonák.

Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy amikor a katonák életpályamodellje elindult, szomorúan vették tudomásul, hogy az nem vonatkozott a honvédségnél dolgozó közalkalmazottakra. A minisztériummal és a kormányzattal együttműködve azonban sikerült elérni, hogy július 1-től bevezették az átlagosan 5 százalék ágazati pótlékot. Ez a pótlék fog 2016-ban átlagosan 16 900 forintra, tíz százalékra emelkedni – tette hozzá.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.