Itthon hvg.hu 2015. december. 17. 20:44

"Je suis Ákos!" - felhorgadt egy volt miniszter is a Facebookon

Surján László is kiállt a Facebookon a nőkről tett kijelentése miatt támadott Ákos és Kövér László házelnök mellett.

Nem kell egyetérteni Ákossal vagy Kövér Lászlóval abban, hogy a nők számára anyává lenni az egyik legszebb, legfontosabb dolog a világon - írta a Facebookon Surján László, a KDNP egyik alapítója, korábbi népjóléti miniszter, aki 2004 és 2014 között a Fidesz-KDNP EP-képviselője is volt.

Szerinte az azonban elfogadhatatlan, hogy meghurcolják őket azért, mert ezt a véleményüket elmondják másoknak.

"A véleményterrornak vannak durvább formái is, például ilyen volt a párizsi lapszerkesztőségnél történt vérengzés, de mindenki elítélendő, aki a maga véleményét rá akarja kényszeríteni a másikra. Ha az eszköz más is, a másikon való uralkodási vágy azonos. Ezért most a magam részéről kijelentem: Je suis Ákos!" - tette hozzá.

Arra kérte a vele egyet értőket, lájkolják a posztját, ha elutasítják "a véleményterrorista lépéseket".

Szemerey Bence

A Magyar Telekom szerdán közölte, hogy felmondja a szponzori megállapodását Kovács Ákossal az Echo TV-n tett kijelentései miatt.

Ákos arról beszélt, hogy szerinte a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem hogy valakihez tartozzanak, és gyermeket szüljenek, és a női egyenjogúság nem normalitás.

Ezek után csütörtökön a kormány utasította a minisztériumokat és minisztériumi háttérintézményeket, hogy mondják fel mobilnet-szerződéseiket a Magyar Telekommal Ákos miatt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.