Itthon MTI / hvg.hu 2015. december. 16. 11:31

Kitették a zárva táblát a debreceni menekülttáborra

"Zárva" feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a befogadóállomást, amely húsz éven át működött a városban. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője úgy vélte, hogy Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből, ugyanakkor a tábor bezárása jó megoldás, mert "ma a határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte".

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte, hogy a debreceni menekülttáborban megnyitása óta 73 ezer ember fordult meg, előbb délszláv, majd többségükben afgán, iraki, szír és koszovói menekültek.

MTI / Czeglédi Zsolt
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.