„Ha 1848 óta nézzük a magyar történelmet, Kossuth, Kun Béla, Rákosi, Kádár és esetleg Nagy Imre neve forog a baloldali hagyományban, de Kéthly Anna kivételével szociáldemokrata politikus nevével (Kunfi Zsigmond, Garami Ernő stb.) aligha találkozunk a nagy nyilvánosságban” – mondta bevezető előadásában Varga Lajos történész, kutató, aki szerint az, hogy gyenge a szociáldemokrata hagyomány, összefügg azzal, hogy gyengék a szakszervezetek.

A történelmi visszatekintést itt nagyjából le is lehetett volna zárni a a Politikatörténeti Intézet szerdai konferenciáján. A résztvevők innentől kezdve a szociáldemokrácia és a liberalizmus 90-es évekre tehető, máig ható liezonjával és a szociáldemokrácia jövőjével foglalkoztak.

Most múlik pontosan

Kiss Viktor politológus fogalmazta meg a leginkább lesújtó véleményt: szerinte a szociáldemokrácia jelenleg olyan Európában, mint egy levágott fejű csirke, amely a tehetetlensége miatt még szalad egy kicsit, de aztán menthetetlenül kimúlik. Pogátsa Zoltán közgazdász szerint a helyzet nem így van, amit szerinte a skandináv modell sikere bizonyít, valamint, hogy Délnyugat-Európában is a szociáldemokrácia tovább él a Szirizában vagy a Podemosban.

Ez utóbbit Kiss megkérdőjelezte, szerinte ezek nem szociáldemokrata, hanem baloldali populista mozgalmak, nem nemzeti keretekben gondolkodnak, mint a szocáldemokraták, nem internacionalisták, mint a kommunisták, hanem transznacionalisták – leginkább a multinacionális cégek és szervezetek ellen lépnek fel. Földes György, a Politilógiai Intézet igazgatója szerint ezekből az új irányzatokból az látszik, hogy szociáldemokrácia megújulása nem úszható meg szociáldemokrata mozgalom nélkül.

Le kell szakadni a liberalizmusról

Pogátsa Zoltán felvetette, hogy amíg a liberalizmustól nem határolja el magát a szociáldemokrácia, addig továbbra is gyenge marad mindkét irányzat, és megmarad az ideológiai zűrzavar. Felszólalt a közönség soraiból Lendvai Ildikó MSZP-s politikus, aki szerint a szociáldemokráciának és a liberalizmusnak vannak olyan alapértékei, amelyeket nem szabad összekeverni a gazdaságpolitikájukban meglévő különbségekkel. Így az emberi szabadságjogok tekintetében mind a szocdemek, mind a liberálisok szemben állnak Orbán illiberális államával. (Lendvai hangsúlyozottan nem használta a demokrácia szót Orbán kormányzatára.)

Lendvai szerint az orbáni gazdaságpolitika pedig épphogy nem azzal fenyeget, hogy neoliberális lenne. Szerinte most Magyarországon nem a vad, szabad piac eluralkodására van esély, hanem egy hűbérivé torzult államkapitalizmus okozza a gondokat, amivel szemben áll mind a szociáldemokrácia, mind a liberalizmus.

Jöjjön a skandináv modell

Pogátsa a hvg.hu-nak annyiban pontosított, hogy szerinte a neoliberális gazdaságpolitika eredményeként a nagyvállalatok kiterjesztik hatalmi struktúráikat a gyenge állam helyett, ami a versenyt ugyanúgy korlátozza. Ezért van szükség szerinte valódi szociáldemokráciára, amely az állam segítségével a lemaradókat hozza versenyhelyzetbe – szerinte ilyen a skandináv típusú szociáldemokrácia. Pogátsa szerint a baloldalnak el kell határolnia magát a neoliberális közgazdasági gondolkodástól. Ha ez nem történik meg, akkor nem fejlődhet ki, nem növekedhet kormányváltó erővé Magyarországon sem a szociáldemokrácia, sem pedig a liberalizmus.

Földes György a vita végén hangsúlyozta, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a nemzetközi szociáldemokrata pártok a skandináv modell mellett kötelezték el magukat a stockholmi nyilatkozatban, ám a geopolitikai helyzet végül a washingtoni konszenzus irányába, tehát a neoliberális politika sodrába terelte Magyarországot is. Földes erre még korábbi MSZP-vezetőként is visszaemlékezett: esetleges szándékaik nem valósultak meg, az egyenlősítés helyett a piaci kapitalizmus mellett döntöttek ezért végül.