A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nők komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének felelni annak a női szerepnek, amit származási közösségük elvár tőlük: ha valaki igazi cigányasszony akar lenni, akkor el is felejtheti azt a szót, hogy karrier. Vannak, akik bravúrosan egyensúlyoznak a két világ között, és vannak, akik harcolnak, hogy szüleik kompromisszumok nélkül elfogadják: lányaik már nem a régi értékrend szerint élnek. Abcúg a hvg.hu-n.
Sok hagyományos cigány családban nevelkedett értelmiségi roma nőnek olyan családanya-szerepeknek kellene megfelelnie, amelyek összeegyeztethetetlenek a modern, dolgozó nő életmódjával. Ez teszi számukra sokszorosan nehezebbé a munka-család egyensúly megtalálását, mint a nem roma diplomás nőknek.
Elsősorban a hagyományos környezetből érkező, első generációs értelmiségi roma nők szembesülnek nagy eséllyel azzal, hogy korábbi közösségük, közelebbről a családjuk, eltávolodik tőlük – mindez azért történik, mert minél feljebb jutnak a társadalmi ranglétrán, annál több olyan értéket sajátítanak el, amelyek a származási közösség érdekeivel ütköznek.
Ezek a fő közvetkeztetései Durst Judit antropológus Munka, család, értelmiségi és női szerepek – az egyensúlyozás művészete diplomás és roma nők körében című, 65 magyar diplomás roma nővel készített interjún alapuló kutatásának. Az Abcúgnak három roma származású modern értelmiségi nő – és családanya – beszélt tapasztalatairól.
Édesanyám félt, hogy el fogom veszteni az identitásom
Az első időszakban feszült volt a viszonyom a családommal. Édesanyám dühös volt rám, hogy törékeny cigánylányként nekimegyek a nagyvilágnak, bántani fognak a származásom miatt, de leginkább magára haragudott azért, hogy nem tud ebben engem anyagilag támogatni. Dühös volt a tehetetlensége miatt, és félt attól, hogy el fogom veszteni az identitásom, és nem lesz belőlem jó cigányasszony.
Így emlékszik vissza a roma származású antropológus, Nótár Ilona arra az időszakra, amikor – elsőként egy tradicionális roma nagycsaládból – elhagyta a gödöllői cigánysort, ahol nevelkedett, és Budapestre költözött, hogy továbbtanuljon. “Szerettem a cigánytelepi létet és azt a jó szoros közösséget, ahol teljesen biztonságban és szeretetben tudhattam magam, ezért az első időszakban nagyon magányosnak voltam” – mesélte Ilona, aki – mivel családja időközben Gödöllőről az Ócsa melletti Örkénybe költözött – csak ritkán tudott hazajárni látogatóba.
A 16. kerületi Bornemissza Gimnáziumból, ahová járt, Ilonának egyenesen vezetett az útja a felsőoktatásba: a teológiától kezdve az újságíráson és a szülésznő-képzésen át egészen az antropológiáig jutott, most nevelésszociológus doktoranduszként a spanyolországi hátrányos helyzetű emberek oktatáshoz való hozzáférését kutatja. A modern nők életét éli, tudományos kutatásokban vesz részt, tanít és sokat utazik. Emellett azonban fontos neki, hogy megfeleljen azoknak a hagyományos roma női szerepeknek, amelyeket édesanyjától tanult, aki még most is az egyik legmeghatározóbb ember a fiatal nő életében
Két világ közt egyensúlyozni
Ezek a hagyományos roma női szerepek Ilona életében megjelentek a párválasztás és a családalapítás terén is. “Hagyományos neveltetést kaptam, és elég erős volt a keresztény identitásom is nagyon fontos volt egy lánynak a tisztasága, a szüzessége, úgyhogy szó sem volt róla, hogy én fiúzzak – még bulizni sem jártam” – mesélte Ilona, aki 19 éves korában, az akkori munkahelyén ismerte meg a férjét, és két lányának édesapját, Tibort.
Ilona férje informatikusmérnök, és Ilonához hasonlóan egy hagyományos muzsikus cigány családból származik, így hasonló értékrendet is hozott onnan magával, mint felesége. “Azért szerettem bele, mert megláttam benne a jó apát” – mondta nevetve Ilona, akit pár hónap járás után – úgy, ahogy kell -, a szüleitől feleségül is kért Tibor. Ilona 21 éves korában szülte első, 24 évesen pedig a második gyermekét, és fiatal anyukaként csinálta végig az egyetemet is – a lányok több vizsgájára és a diplomavédésére is elkísérték.
Többszörösen elvárják
Ilonánál kardinális kérdés volt, hogy hogyan teljesít majd családanyaként. “A lánytestvéreimben becsülöm, hogy mindannyian nagyon jó cigány anyák: egybefogják a családot, rendben tartják a gyerekeket, ellátják a férjeiket, életben tartják a cigány kultúrát, egyszerűen bivalyerős nők” – magyarázta. “Az én életem egy másik szálon is fut, éppen ezért én magamtól még inkább elvárom, hogy jól megfeleljek az anyai szerepeimnek is.
A testvéreim szemében ugyanis itt dől el, hogy mennyire vagyok jó cigány, hogy hogyan nevelem a gyerekeimet” – mondta.Ilona úgy érzi, édesanyjának köszönheti, hogy diplomás, értelmiségi nőként is része tudott maradni származási családjának, ”Ő a legnagyobb tiszteletben álló személy a családban, aki kiosztja a szerepeket. Amikor egy vita során azt mondta a testvéreimnek: “Szeressétek az Icát, mert jó cigány!”, tudtam, hogy mindenki el fog fogadni engem a közösségemben” – emlékezett vissza. A férje családjában sem volt egyszerű elfogadtatni Ilona karriercéljait. “Enyhítő körülmény volt, hogy teológiát hallgatok, szegény családból származom, szerény vagyok, és nem túl nagyigényű ” – emlékezett vissza a fiatal kutató.
Nem találják a párjukat
A felfelé irányuló társadalmi mobilitásnak, ami sokaknál a szegénységből való kitörést is jelenti, a kutatás szerint vannak úgynevezett “járulékos költségei”, van árnyoldala is. Egy ezek közül, hogy a diplomás roma nők számára nehezebb lehet a pártalálás – főleg, ha roma közösségből szeretnének társat maguknak. Durst Judit kutatásából is az derült ki, hogy a meginterjúvolt diplomás roma nők közül a férjezetteknek magyar férjük van.
A hagyományos női szerepeknek ugyanis kevésbé tudnak megfelelni az értelmiségi, városi középosztálybeli életet élő roma nők. Így történhet például, hogy egy ambiciózus roma jogászlány kapcsolata egy tradicionális muzsikus cigány családból származó zenész fiúval zátonyra fut, mert két nappal a lány szakdolgozat-leadási határideje előtt sem kérdőjelezhető meg, hogy kinek kell a vacsorát megfőzni és elmosogatni.
Az is járulékos költségnek tekinthető, ha az egyén nem tudja megvalósítani azt a fajta anyaszerepet, amelyet elképzelt magának. Ez leglátványosabban abban mutatkozik meg, hogy a kutatásban részt vevő értelmiségi roma nők kevesebb gyereket vállalnak, mint amennyit szeretnének.
Mindenki aggódott, miért szülök ilyen korán – a családom szerint éppen itt volt az ideje
Az egyik elvárás egyes hagyományos cigány közösségekben az anyával szemben, hogy három éves koráig otthon maradjon a gyermekével, máshol pedig olyan norma van érvényben, hogy az édesanyának mindenhová kísérnie kell a gyermekét. A kutatás résztvevői között voltak olyanok is, akik így vagy úgy, de megvalósították a hozott anyaság-modellt, és diplomásként például csak tíz év háztartásbeliség után mentek el dolgozni. Egy másik történetben pedig az édesanya még egyetemista korában szülte meg két gyermekét, és vitte őket később magával órákra, vizsgákra – édesanyja sokat segített neki.
Hasonló cipőben járt Junghaus Tímea művészettörténész, aki – bár saját bevallása szerint a legkevésbé sem hagyományos cigány családból származik – egészen fiatalon, 19 évesen szülte első gyermekét, és a másik kettőt is egyetem és munka mellett nevelte fel.
“A férjem családjában és a nem-roma környezetemben mindenki hüledezett, hogy milyen korai ez, az én nagycsaládomban pedig megkönnyebbülten mondták, hogy már itt volt az ideje, mielőtt még elvesztegetném tanulásra az értékes éveimet” – emlékezett vissza Tímea. Igaz – mondta – ezek az elvárások inkább a vidéki rokonságból érkeztek. “Édesanyám maga is egy emancipált nő volt már, aki egyedülálló anyaként kezdettől fogva úrinőt akart nevelni belőlem.”
"Attól, hogy gyereket szültem, még nem áll meg az életem”
Bár sok szempontból nem hagyományos roma családból származik, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengersimáról származó roma politikus, Osztolykán Ágnes is hagyományos női szerepeket látott édesanyjától. “A szüleim nem tanult emberek, segédmunkásként dolgoztak a csengeri cipőgyárban, viszont mindig próbáltak a fehér munkásosztálybeliekhez hasonulni életmódjukban” – mondta. Szinte elvárták, hogy a lányuk továbbtanuljon, és ők voltak azok, akik egy tanárának javaslatára egy erős budai gimnáziumba íratták Ágnest, aki kitűnő tanuló volt a csengersimai általános iskolában.
“Édesanyám dolgozott ugyan, de a munkát mindig alárendelte a háziasszonyi és anyai feladatainak. Én nem vagyok az a nő, aki megtartotta ezt a hagyományos, otthonról hozott női szerepet, és az egyetlen feladatának azt tekinti, hogy családanya legyen, takarítson és főzzön” – magyarázta Ágnes, akinek csak lassan sikerült elfogadtatnia édesanyjával és a hozzá közel álló keresztanyjával, hogy “az életét és a szuverén döntéseit” nem rendeli alá 31 éves korában született Zsombor nevű kisfia nevelésének.
Mikor 28 évesen hozzáment roma származású párjához, Osztolykán Ágnes is abban hitt, amit a szülei tanítottak neki: hogy romaként roma fiúhoz kell hozzámennie, ma már azonban a párválasztásról is máshogy gondolkodik, mint ahogyan a szülei. “Nem azon múlik, hogy két ember milyen színű, hanem, hogy a mentalitásuk, a gondolkodásmódjuk egyezik-e, vagy sem. Hiába roma a volt férjem, sok mindenben máshogy működtünk” – mondta Ágnes.
“Nem akaszthatom a szögre”
Durst Judit szerint az, hogy a kitöréssel járó nehézségek milyen mértékben érintik az értelmiségi roma nőket, nagyban függ attól, hogy kinek milyen viszonya van a cigányságához.
Egy ponton erre ugyanis mindegyiküknek reflektálnia kell. Például romaként a diplomás munkaerőpiacon nehezen lehet megkerülni azt, hogy – ahogy az egyik interjúalany fogalmazott – szakemberként, és ne roma szakemberként tekintsenek az emberre. Sokan – bár nem feltétlenül ezt képzelték el, mikor egyetemre mentek – valamilyen módon mégiscsak a romákkal foglalkoznak karrierjük hosszabb-rövidebb szakaszaiban. Több interjúalany elmondta, hogy bár nem szeretne kisebbségkutató intézetben dolgozni, vagy romani nyelvet tanítani, sokszor mégis ebbe a szerepbe kényszerítik bele.
Interjúalanyaink viszont – noha mindegyikük roma ügyekkel foglalkozik a saját szakmájában, ezt nem egyfajta skatulyaként élik meg, amibe belekényszerítette őket a többségi társadalom.
“Mindig is érdekelt, hogy ki a jó cigány, mitől az, és hogy nekem hol a helyem ezen a tengelyen” – magyarázta Nótár Ilona, miért foglalkoztatják kutatóként is például a roma közösségek női szerepei. “Ha már ennyi roma közül belőlem lett diplomás ember, nem akaszthatom fel csak úgy a szögre a roma identitásomat” – fogalmazott Osztolykán Ágnes, aki tanárként és köztisztviselőként is a roma integrációval foglalkozott. “Bármennyire is más az életutam, azért a nyolcadik kerületi gettóban nőttem fel, ezt a közeget ismerem. Teljesen gyakorlati okai vannak, hogy kutatóként és a galériában is a roma művészettel foglalkozom” – mondta Junghaus Tímea.
