Rémálom Debrecenben: baltával támadt, majd megkéselte élettársát zuhanyzás közben egy nő
Egy alkoholpronlémákkal küzdő pár életébe engedett szörnyű bepillantást az ügyészség. Egy debreceni nő tavasszal egyszer baltával támadt élettársára, máskor pedig a zuhanyzóban szúrta meg többször egy késsel. Ittas állapota miatt fel sem fogta, hogy mit tesz.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a debreceni nő ellen.
A vádlott és a sértett hosszú ideje éltek élettársi kapcsolatban, mindketten rendszeresen fogyasztottak szeszes italt. Emiatt, valamint az egyre nehezebb anyagi körülményeik miatt gyakran alakult ki közöttük szóváltás, vitatkozás. A vádlott mindemellett kóros elmeállapotú, ami viselkedését egyre inkább kiszámíthatatlanná teszi - olvasható az ügyészség közleményében.
Április 11-én 19 óra körül a sértett alkalmi munkából tért haza a vádlottal közösen bérelt ingatlanba, majd alkoholt fogyasztott. Ekkor már a vádlott ittas állapotban volt és belekötött a sértettbe, vitatkozni, majd veszekedni kezdtek, aminek során a vádlott a ház előterében lévő, fa aprításhoz használt baltát felkapta és azzal rátámadt a sértettre, a fejét és az arcát szándékozott megütni. A sértett az élettársa ütését jobb kézzel elhárította, így a kezén keletkezett 8 napon belül gyógyuló vágott sérülés.
Figyelemmel azonban a vádlott által használt eszköz jellegére, a célzott testtájékra, a középkorú nő szándéka 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.
Május 31-én a sértett a kora délelőtti órákban érkezett haza vásárlást követően, majd közölte az otthon tartózkodó élettárásával, hogy elmegy zuhanyozni. A vádlott minden előzetes ok nélkül magához vett egy nagyméretű konyhakést és azzal 4 alkalommal hátba szúrta a zuhanyzóban a sértettet. A férfi az első két szúrás észlelése után védekezni kezdett, eközben a vádlott őt az alkarján kétszer megszúrta.
A vérző férfi kimenekült a házból, az utcán segítségért kiáltozott, majd a gépkocsival épp arra közlekedő szomszédját kérte meg, hogy értesítse a mentőket. A sértett szakszerű orvosi ellátásának megkezdése rövid időn belül megtörtént, ennek volt köszönhető, hogy az egyik mellüregbe hatoló sérülés következtében kialakult légmell tényleges életveszélyes állapotot nem eredményezett.
A vádlottnak reálisan számolnia kellett azzal, hogy a sértett mellkasára mért, áthatoló, a testüreg megnyitásával járó szúrt sérülés eredményeképpen életveszélyes állapot alakulhat ki, vagy akár a sértett halála is bekövetkezhet, eziránt azonban ittas, illetve zavart elmeállapota miatt közönyös maradt.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottal szemben emberölés bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban börtönbüntetés mint fő-, és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá indítványozta a bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt balta és konyhakés elkobzását.