Megszólalt KGBéla a kihallgatása után
Még nem vádlott, ugyanis a Központi Nyomozó Főügyészség még nem döntött arról, hogy perre viszi-e az ügyet - mondta a Magyar Időknek az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselő.
Titkos dokumentumokat nem tártak elé, részletes vallomást tett, mindent elmondott, amit tudott - közölte a jobbikos politikus a Magyar Időknek a kihallgatását követően. Az ügyészeket készségesnek és tisztességesnek minősítette.
A képviselő a lapnak úgy fogalmazott, "nagyon fontos, hogy minél hamarabb, tisztességes eljárásban zárják le az ügyet". Azt mondta, december 20-ig már nem hallgatják ki az ügyében, mivel addig Strasbourgban lesz. Szerinte a mentelmi jogát kizárólag erre a nyomozásra vonatkozóan függesztették fel, de a jogszabályok szerint ez sem akadályozhatja a képviselői munkáját, és nem lehet kényszerintézkedést sem alkalmazni ellene.
Kovács Béla a Magyar Időknek azt is elmondta, hogy két héttel ezelőtt, pénteken már házkutatást tartottak nála, de állítása szerint a nyomozók nem találtak semmit.
Tavaly május 15-én vált ismertté, hogy a legfőbb ügyész három nappal korábban diplomáciai úton Martin Schulz európai parlamenti elnökhöz fordult, kérve, hogy az EP függessze fel a jobbikos képviselő mentelmi jogát.
A politikus ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a polgári elhárítás figyelmét felkeltette, hogy a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel Moszkvába látogat. Kovács Béla több nyilatkozatban tagadta a kémkedés vádját.
Az Európai Parlament jogi bizottsága hónapokon át vizsgálta, hogy a magyar ügyészség kérése alapján kiadható-e Kovács Béla a magyar hatóságoknak, Polt Péter legfőbb ügyészt is meghallgatták. A többi ilyen ügyhöz hasonlóan az egész folyamat zárt ajtók mögött zajlott.
Keresztes Imre, a KNYF főügyésze pénteken közleményben tudatta, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az EP-képviselőt. Közleménye szerint Kovács Béla a gyanúsítással szemben panasszal élt. A jobbikos politikus tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és érdemi védekezést terjesztett elő.
A bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a közleményben. A nyomozás határideje december 20. A minősített adatokat is tartalmazó nyomozás állásáról további tájékoztatás nem adható - írta a főügyész.