Itthon hvg.hu 2015. november. 28. 14:50

MSZP: aláírásgyűjtés fizetésemelésért

Nem csak rezsicsökkentést, azonnali fizetésemelést is követel az MSZP.

Országos aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a fizetésemelés mellett – jelentették be a párt kongresszusán.

„Nem kell Orbán burzsuj demokráciája” – mondta Komjáthy Imre, az ellenzéki párt elnökségi tagja, és hozzátette: „a pénzt azoknak kell adni, akik a társadalmat működtetik, és nem kisvasútra, a miniszterelnök hobbijaira”.

Botka László, az MSZP választmányi elnöke szerint pártjának egy olyan új karaktert kell felépítenie, amely közérthetően tudja bemutatni a kormányzati propaganda hazugságait.

Szeged polgármestere, az MSZP kongresszusának nyílt szakaszában felszólalva kiemelte, a szocialista pártnak a fizetésemelésre, a földügyekre, az igazságos szociális- és nyugdíjpolitikára, valamint egy valódi fenntartható rezsicsökkentésre kell koncentrálnia, hiszen ezek az ügyek milliókat érintenek húsbavágóan.

Túry Gergely

Botka László kitért arra is, a társadalomban olyan súlyos feszültségek vannak, hogy bármikor bekövetkezhet egy gyors politikai fordulat. "Ezért tessék szárazon tartani a puskaport és ne egymásra pazarolni" - fogalmazott a választmányi elnök az elmúlt napokban nyilvánosságra került belső nézeteltérésekre célozva.

A kongresszuson az is eldőlt, hogy a párt jövő júniusban tisztújítást tart, Tóbiás József pártelnök már ma bizalmi szavazást akart kérni magával szemben, de erre végül nem került sor.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.