Végigsöpört a földgolyón a párizsi terrorista támadások híre, az utóhatásuk pedig példátlan biztonsági intézkedések, politikai és hadászati döntések születése volt. A terrorizmus a médián keresztül replikálódik, és úgy viselkedik, mint egy vírus. Vagy egy mém.
Új járvány söpör végig a világon, a félelem járványa. A párizsi (mali, bejrúti, egyiptomi) merényletek után a világon mindenhol torát üli a terrortámadástól való félelem. Amerikában, ahogy egy kutatás kimutatta, megemelkedett azok száma, akik szerint az elkövetkező hónapokban terrortámadás áldozata lehet az ország – az áprilisi 44%-ról 69%-ra, amely akkora érték, mint Oszama bin Laden meggyilkolása után volt, amikor bosszútól tartottak. A terrorizmus a második, az ISIS pedig a harmadik legfontosabb problémája Amerikának, két hete még a kanyarban sem voltak. (Közben Obama elnök megpróbálja a mai hálaadás ünnepe miatt aggódókat lecsillapítani.) Természetesen megnőtt azok száma, akik szerint az országba esetlegesen érkező menekültek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és szigorúbb ellenőrzésen kellene átesniük. És teret nyert az a vélemény is, hogy Szíriában és Irakban szárazföldi csapatokat kellene telepíteni az ISIS legyőzésére, a bombázások nem lesznek elegendők.
Mindeközben az amerikai Külügyminisztérium kiadott egy ajánlást, hogy az amerikai állampolgárok készüljenek fel bármilyen eshetőségre, mivel az ISIS, a Boko Haram, az al-Kaida terrorhulláma folytatódni fog, és bárhol lecsaphat – ilyen figyelmeztetést az USA nagyon ritkán ad ki. Nagy-Britannia 2025-re 10 ezer fős haderőt hoz létre terroresemények esetére, de még Új-Zélandon is téma az iszlamizmus, bár ott összesen 40 olyan ember él, akinek valamilyen kapcsolata lehet az Iszlám Állammal, őket folyamatosan figyelik.
Mint az influenza
Leírható az egész jelenség a biológia nyelvén is: ahogy az egyes vírusok sem képesek önerőből szaporodni, a terrorista szervezetek sem lennének képesek arra, hogy ideológiájukkal az erőforrásaik és lehetőségeik szűkössége folytán nagy tömegekhez eljussanak. Ehhez az kell, hogy a média szállítómechanizmusát felhasználják, és elültessék a gondolati DNS-t a megrettenő néző fejében. Ahogy a vírus is a megtámadott sejtek DNS-ét módosítja, és úgy szaporodik.
A influenzavírus működik úgy, hogy egészen addig, amíg képes megfertőzni valakit, addig nem változtatja meg a genetikai szerkezetét. De amikor már nem, akkor mutálódik, és újra fertőzőképessé válik. A vírusellenes gyógyszerek sem szüntetik meg, mert újra rezisztenssé válik.
A vírusok, gének evolúciójának tudománya, a memetika szerint az emberi történelem az élővilághoz hasonlóan gondolati gének küzdelme. (A mém meghatározása: „a gondolatok legkisebb önmagukban is értelmes részei, amelyek főleg utánzás révén terjednek az egyik emberi agyból a másikba”.) Úgy tűnik, jelenleg épp vírustámadást él át az emberiség, az Iszlám Államnak sikerült szétszórnia az ideológiai génjeit a világban. A megtámadott politikai közösségek megpróbálnak védekezni, de ez elég érdekes jelenség: miközben folyamatosan halljuk, hogy nem szabad a félelemnek teret engedni, és aki fél, aki általánosít, az az IÁ győzelmén dolgozik, az emberiség a túlélés ösztönének megfelelően megijed, és reagál. Mérő László pszichológus, memetikai szakértő szerint a terrorizmus és a memetika összekapcsolása feltétlenül értelmes kérdés, amit jó lenne alaposabb tudományos kutatás során tanulmányozni.
A terror ideológiájának a terjedését segíti elő a sajtó, amikor hírt ad az IÁ fenyegetéseiről – a terroristák professzionálisan építenek is erre, amikor egyre durvább és brutálisabb videók és fenyegetések látnak napvilágot.
A terror mint franchise
A Biztonságpolitikai Szemle hasábjain Fábián Ádám jegyez egy tanulmányt a terrorizmusról, amelyben elemzi a jelenséget. Ebben azt írja, hogy a terrorizmus olcsó és hatékony a hagyományos hadviseléshez képest. A médiafigyelem miatt a terrorszervezetek hatékonyan tudják közfigyelembe juttatni az ideológiájukat, ami rendszerint kiváltja a (túlerőben lévő) ellenség, valamint a közvélemény masszív irtózását és elnyomó válaszreakcióját – ez a logika működtette már a klasszikus terrorista mozgalmakat is. A terror újabb formái sokkal decentralizáltabbak, lazább szerkezetűek, franchise-szerűbbek, bizonyos szempontból atomizáltabbak – ezzel még kiszámíthatatlanabb a terror megjelenése, és még nagyobb a szervezetek félelemkeltő ereje.
Azt mondtuk, a terrorista ideológia akkor mém, ha másokat is rávesz arra, hogy utánozzák, magukévá tegyék. De milyen embertípusra hatnak ezek az ideológiák? Maguk a terroristák személyisége tekintetében nehéz általánosságban beszélni. De vannak bizonyos tipikusan visszatérő jellegzetességek: a terroristának álló személyek általában „agresszívak, belső lélektani folyamataikat externalizálják, narcisztikus jellemek, hajlamosak minden problémára az én-mások közötti szembenállást kivetíteni, hiányos empátiával, leegyszerűsített világképpel rendelkeznek”, ahogy ez olvasható Fábián tanulmányában. Jellemzőek a korábbi frusztrációk és az értéktelenség érzése, ezért a hasonló gondolkodású emberek csoportjához való csatlakozás számukra az egyetlen megoldás arra, hogy úgy érezzék, valamire jók.
A terroristává váláshoz fontos adalék a megfosztottság érzése, a legtöbb esetben ezt az érzést a gazdasági bizonytalanság szüli, a gazdasági tényezőknek való kiszolgáltatottság érzése. Fontos a terrorista csoport ideológiájával való teljes azonosulás, és a világtól való izoláció – ez az összezártság-izoláció kettős segít megoldani a terroristának azt a belső konfliktust, hogy a voltaképpeni irracionális akciót (lásd: öngyilkos merénylet) végrehajtsa. Azaz a terrorista először önmagában egyeduralkodóvá teszi a gyilkos ideológiát, majd a szervezet és a média segítségével ezt a meggyőződést szétszórja a nagyvilágban.
Szaddámot is hálózatkutatók találták meg
A terrorizmus hálózati karaktereire mutatott rá Kertész János hálózatkutató, az ELTE és CEU oktatója. Ismeretes, a hálózatkutatás módszereivel kutatták fel annak idején Szaddám Huszeint, ott is több hálózatot figyeltek meg, és végül nem a várt állami-közigazgatási, hanem a családi hálózat felgöngyölítésével sikerült elfogni a volt iraki diktátort. A madridi 1999-es robbantások elkövetőit is a telefonhívások kutatásával sikerült kézre keríteni.
A hálózatkutatás segít annak pontos megértésében is, hogy terjednek el a terrorista eszmék, amelyek értelemszerűen nem kapnak legális csatornákon erre lehetőséget. Kertész is kiemeli a környezet jelentőségét: a lehetséges terroristajelölt körül elfogy a levegő, a barátok, családtagok részéről nyomás alakul ki, és ezek hatására lép be valaki egy amúgy könnyen irracionálisnak tűnő célokért, és mindenképp irracionális eszközökkel harcoló szervezetbe.
E tudományt mindkét oldal használja, a bűnüldözés éppúgy, mint a terroristák, akik szintén egyre kifinomultabbak, és ugyanúgy megvannak a maguk elemzőik, akik figyelik a digitális hálózatokat, a közösségi oldalakat. Nem véletlenül kérte a napokban a belga rendőrség a brüsszelieket, hogy ne legyen az életük minden percének lenyomata a közösségi médiában, mert ezzel egyfelől segítik a terroristákat, és nehezítik a bűnüldözést – az eredmény ipari mennyiségű macskás mém lett. Ha Párizs szelleme tovább kísért, lehet, hogy ez a magatartás változik, és a közösségi oldalakon is győz az óvatosság.
