2015. november. 11. 14:14 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 11. 15:39 Itthon

Feladta magát ma reggel a 17 éves Ráday utcai késelő

Feladta magát az a 17 éves fiú, aki a gyanú szerint szóváltás után egy késsel többször megszúrt egy férfit Budapesten, a IX. kerületi Ráday utcában vasárnap hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A fiút a ferencvárosi rendőrök a gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. Ellene a további eljárást a IX. kerületi rendőrkapitányság folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Korábban a BRFK a tettest az országos és a helyi média segítségével kereste, ennek köszönhetően azonosították. A fiú anyjának lakásán tartott házkutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a bűncselekmény idején viselt ruhadarabokat és az elkövetés eszközét.

A tettes ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, ennek hatására a fiú kedd reggel feladta magát. A IX. kerületi rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ellene.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.